Nocsak buli van? Nekem pedig elfelejtettek volna szólni? Meg sem akartam hívni? Mi csoda illetlenség, mi több tiszteletlenség az idősebbel szemben. Neveletlen banda. De mit is vártam volna az én kis húgomtól? De legalább most már tudom mi okból is nem kellett volna ma itt nekem megjelennem. Hát nem jött össze! Szándékos vagy sem, de itthon hagytam néhány nagyon is fontos dolgot a számomra, amiért csak beakartam ugrani és nem is zavartam volna tovább, de ebben a pillanatban gondoltam meg magamat. Maradok. Szórakozzunk. Melyik gerinctelen állat állt fel a felhajtóra? Gázt adtam neki majd előfordulhat, hogy kicsit megkarcoltam a másik kocsit miközben én is felhajtottam a fekete BMW-vel.
Kissé ingerülten és dühösen léptem be a házba meg sem álltam a nappaliig, ahol aztán kicsit megtorpantam az ajtóban. Nem, nem rendezünk jelenetet. Jobb ötletem. A hozzám legközelebb álló kis lotyó kezéből kaptam ki az üveget. Ironikusan rámosolyogtam majd már tovább is álltam. A húgomat kerestem miközben szaporán pusztítottam az üveg tartalmát. Ezt aztán a terülj-terülj asztalkám. Valóságos svédasztal. Milyen kár, hogy a többségüket már kóstoltam. Az egyik nagyobb lotyó lett mint a másik. Nem hiába, az igazán jó dolgokkal iszonyatosan nehéz leállni. Tovább vizslattam a tömeget amíg meg nem pillantottam Jennifert. Láthatóan jó kedve van már... Pontosan erre a pillanatra vártam. Feltűnésmentesen kerültem a háta mögé majd gyengéden közelebb húztam magamhoz. Nem, nem kezdtem el azonnal fogdosni. Inkább csak finoman taperolni amennyit a tánc és a jó ízlés határai megengednek. Nem volt ellenére a dolog. Szóval csak követtünk tovább a zene ritmusát mi alatt az én két kezem kalandvágyóan indult meg testén lassan és gyengéden.

Őszintén kissé meglepő, hogy eddig még nem társította egyedi gyűrűmet a megfelelő személyhez. Mostanra már számítottam legalább egy pofonra valami szép jelzővel. De nem, ma én sem akarok cirkuszt. Ha már buli, akkor szórakozzunk és a szórakozáshoz hozzájár a tánc is. Ugyan akkor még mindig fáj egy picit, hogy olyannyira zártkörű a rendezvény, hogy még engem is elfelejtettem meghívni, de most kárpótolom magam ez a kis megcsúszás, hiba miatt. Mert csakis erről lehet szó. Az én hágom se akarhatja, hogy megfeledkezzek róla,hiszen akkor ki fogja neki felhúzni azokat a bizonyos falakat amikor és ahol szüksége lesz rá? Valamit valamiért. Mi pedig csak táncolunk, nem több. Egyelőre még nem akarom tudni, hogy mi fog történne amikor is véget ér a szám vagy amikor Ő már túl kíváncsi lesz a kíváncsi kezek tulajdonosára. Bevallom, kíváncsi vagyok. Engem minden érdekel, ami róla szól. Példának okáért felettébb érdekelne, hogy milyen anyagból van ez a ruha és hogy vajon milyen rugalmas illetve milyen a szakító szilárdsága.
Jobban teszem ha afelől sem érdeklődök, hogy mégis mennyi pia dukált ehhez az estéhez. Az egyik részegebb mint a másik. Nagyon remélem, hogy képesek lesznek magukban tartani a dolgokat, mert én aztán senki után sem fogok takarítani. Mindkét kezem lassan kezdett el siklani felfelé karján miközben én óvatosan nyomtam egy puszit a vállára és még egyet... Észvesztően dögös és igaza van. Soha sem lehet igazán az enyém!

Talán már túl sokat is megengedek magamnak, de egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni, egy laza mozdulattal hátat fordítani neki majd a másodperc töredéke alatt eltűnni mintha itt sem lettem volna volna, mintha nem érintettem volna. Pedig tudom, hogy pontosan ezt kellene most tennem. Ez volna az ésszerű döntés, a helyes döntés. Hazudunk egymásnak, hazudunk magunknak. De vajon meddig tudjuk ezt még így folytatni? Bármelyik pillanatban megtörhet a varázs, de nem akarom elengedni. Most nem... Most olyan más. Most végre én is önmagam lehetek egy kicsit és azt csinálhatom amit már régóta szeretnék megtenni. Kit érdekel, mit számít az ha csak néhány percig tart is? Nekem kell, szükségem van erre.
Kéz karomat dereka köré fontam úgy hoztam még közelebb magamhoz. Ezzel a kockázat is nőtt, hiszen ott van az a gyűrű. Semmit sem kell tennie csak letekinteni egy röpke pillanatra. Mégsem teszi. Mert akarja, mert élvezi, mert kell neki. Pokolian érzem most magam. Ő volna a büntetésem? Oly közel van hozzám. Eleinte alig mertem még csak megérinteni is, mert attól féltem, hogy nem tudom majd megállni, hogy majd megragadom úgy húzom magamhoz és esem neki. Attól tartottam, hogy nem tudok majd uralkodni magamon és fájdalmat okozok neki. Most mégis olyan türelmes vagyok, olyan kíváncsi, olyan kalandvágyó. Szép lassan válláról nyakára tértem puha csókokat lehelve finom bőrére.
- Gyönyörű vagy hercegnőm. - Súgtam a fülébe majd erősebben fogtam, hogy még véletlenül se tudjon megfordulni, hol ott már régóta foglalkoztatja, hogy vajon ki áll a háta mögött, ki próbálja meg birtokolni.
- Most hogy már tudod kérlek még ne fordulj meg. Csak adj még nekem egy percet és utána eltűnök mintha ez az egész meg sem történt volna. - Nem áll szándékomban tönkretenni az estéjét, csupán csak a részem követelem belőle és mivel tudtam, hogy úgysem adná meg nekem ezt az örömet hát fogtam és elvettem, ő pedig egy szó nélkül nekem adta.
- Sokat ittál... Ha majd honlap rákérdezel, hogy mindez valóban megtörtént-e én letagadom, te pedig szépen elfelejted majd, mintha csak egy álom lett volna, egy rossz álom. - Engedtem a szorításon, szóval ha szeretne már megtud fordulni és jól képen törölni. De őszintén szólva én nem szeretném ha valóban megfordulna. Nem azért, mert akkor ténylegesen felképelne. Azt megérdemelném.

Tudom, hogy ezzel most mindent elrontottam, tönkre tettem. De mi mást tehettem volna? Képtelen voltam úgy hátat fordítani neki, hogy soha ne tudja már meg... Túl sok mindent látok a dolgok mögött, olyanokat is amelyek valószínűleg soha sem fognak megvalósulni. Meglehet nem gondoltam át megfelelően ezt a dolgot. Talán okosabb lett volna eltitkolnom ezt az egészet, de azt akartam, hogy tudja most is Én vagyok. Fogalmam sincs mit képzelt vagy hogy épp kit szeretett volna maga mögött tudni, de Én voltam és nem más. Bevallom képtelen voltam uralkodni magamon, de azt ne kérje tőlem, hogy ezt megbánjam, mert az sajnos nem megy. Voltak pillanatok mikor úgy éreztem nem vagyok képes rá, nem tudom őt elengedni. Aztán csak megszólaltam és várhatóan oda lett a varázs. Valami ehhez hasonlóra is számítottam. De vajon mi történt volna ha hagyom, ha engedem?
- Jennifer, annyira fájna beismerni, hogy élvezted? Mi több, akartad? Mond mitől vagy inkább kitől tartasz ennyire? Tőlem vagy a saját érzelmeidtől? Megnyugodhatsz, azok nem fognak csak úgy elmúlni. - Talán ezzel most jó magam is elvetettem a sulykot, de egyszerűen nem bírtam már magamban tartani. Tudom, hogy igazam van és nem érdekel mit fog a fejemhez vágni. Csinálja csak, ha ettől neki jobb lesz bármivel is. Mert. Minden bizonnyal nyerni már nem sikerült. De én legalább mertem megtenni az első lépést. Ő vajon megtette volna? Soha.
- Hát most már én sem... - Annyira meglepő volt számmora ez a fordulat. Nem túlzás ha azt mondom köpni nyelni nem tudtam. Fel sem tűnt, hogy Ő már elengedte a kezemet, de az enyémek még mindig az Ő mellein pihentek és valahogy sehogyan sem akartak leválni onnan. Ilyet még sosem éreztem. Nem tudom mit tegyek. A tehetetlen és a tanácstalan nem épp a megfelelő kifejezés. Én nagyon is tudom mit kéne tennem, de ahhoz valahogy előbb le kéne válnom melleiről. Úgy tettem mint aki teljesen rátapadt. Majd egy váratlan pillanatban egyik kezemmel az arcát kezdtem el simogatni, a másikkal pedig megragadtam közelebb húztam magamhoz majd bátran megcsókoltam.
- Tudod most megérdemelném, hogy felképelj, csak hogy végre észhez térjek. Más különben újra megteszem. - Elhajoltam tőle majd mélyen a szemébe néztem. Tudom most csak egyszerűen hátat kellene fordítanom majd mi előbb távoznom. De mos már még ha akarnám se tudnám a dolgot meg nem történté tenni.

Nekem nincsenek érzelmeim... Ezt valaha is megpróbálta elhitetni rajtam kívül még valakivel? Na és az a címeres ökör el is hitte neki? Meglehet, de én nem fogom. Főleg irántad nem érzek semmit. ezt viszont el tudom hinni, viszont már kevésbé vagyok hajlandó elfogadni vagy akár beletörődni. Erről már most tegyen le. Ha annyira az ellenére lettek volna a történtek nem engedte volna. Annyira azért nem szorítottam magamhoz, ha akart volna igen is ki tudott volna szabadulni. Ha tényleg úgy éreztem volna, hogy Ő ezt nem akarja nem erőltettem volna, így sem tette. Hagytam volna, hogy eltolja magát tőlem, de ez sem így történt. A nő tényleg ennyire bonyolultak volnának? Nem, csak szeretik ha minden és mindenki körülöttük forog és ezért szinte bármit képesek megtenni. A saját életüket sem könnyítik meg, nemhogy a férfiak dolgát. Az a férfi aki egyszer megkaparintja a húgomat minden bizonnyal bele is fog pusztulni. Mindent tekintetbe véve nem túl jók vagy szépek a kilátásaim, mert Én nem mondok le róla.
- Ugyan, ne legyél nevetséges. Te nem vagy a testvérem. Szerintem csak az anyádnak apadt a bankszámlája ezért kellet mi előbb valaki aki majd bőkezűen és odaadóan gondoskodik rólatok. - Ennél őszintébb már aligha lehetettem volna. Nem gondolom, hogy ezzel most fájdalmat okoztam neki, hiszen mint ahogy azt hallottam nincsenek érzelmeim. Vajon ez engem miért is nem lep meg? Nem nem azért mert bármiben is hasonlítanánk. Nekem nagyon is vannak érzelmeim csak nem láthatja őket mindenki, mert nem engedem és még senkit sem találtam eddig, aki méltó lett volna rá rájuk.
- Hiba lett volna? - Tény, hogy nem csókolt vissza, de ez várható volt. Talán Ő is hibázott vagy egyszerűen csak tudta, hogy ha megteszi nem tudja majd abbahagyni. Nem érzem úgy, hogy hibát követtem volna el. Ő pedig mint tudjuk semmit sem érez, szóval innentől nincs is miről beszélnünk. Én nap mint nap hibát követek el mégsem tudok tanulni belőlük. Azt hiszem ebben az egyben legalább nem különbözünk. Tévedtem.
- Megnyugodhatsz, senki sem fogja megtudni. - Mire is számítottam? Nem erre az egyszer szent. Elfelejtjük... Hát persze. Ami azt illeti tudom, hogy letagadná, de vajon ki hinné el neki? Rólam mindenki tudja az igazat és senki sem kérdőjelezné meg a tettemet. De Ő akármennyire is szeretne és bárhogyan is töri magát soha sem fog fölém kerekedni.
- Tökéletesen. További szép estét! - Azzal hátat fordítottam neki. Majd egy üveg pia társaságában a dolgozó szoba felé vettem az irányt, azért amiért valójában itt vagyok. A lépcsőn felfelé menet valaki megfogta a kezemet, mivel tudtam esélytelen, hogy Jenni legyen az ezért a magamfajta már csak Te hiányoztál arckifejezéssel fordulok.
- Vickie, csak a piát kértem, Te nem kellesz hozzá. - Elengedtem a kezét majd ennyivel ott is hagytam. Nincs már rá szükségem és valahogy hülyíteni sincs kedvem a tudatlan kis macákat. Ma nincs... Az dolgozó felé vettem az irányt és ismételten elkövettem egy hibát. Elfelejtettem becsukni magam után az ajtót. Az íróasztal fiókjaiba matattam, amikor kopogást hallottam. Felpillantottam, de ekkora Ő már betessékelte magát.
- Mi nem volt világos azon, hogy nincs már rád szükségem? - Most valahogy nincs hozzá kedvem. Unottan egyenesedem fel. Gondolom nem ennyi és hogy akadna még némi mondanivalója. esetleg majd Ő lesz az aki tisztességesen felpofoz a történtekért vagy azért amit odalent láthatott, nem érdekel. Csak essünk már túl rajta, bökje már vagy tűnjön el.
- Azt hiszem Jenni bajban van. Szüksége lenne a segítségedre. - Komolynak tűnt, de mégsem eléggé. Bevallom egy pillanatra megfontoltam, hogy talán igaza lehet majd elvetettem a gondolatot olyan hamar, amilyen gyorsan felütötte a fejét bennem.
- Jenni nagy kislány már. Tud vigyázni magára. Tudja mit csinál és a legkevésbé van most rám szüksége. Ezt elhiheted. - Majd folytattam a kutakodást, mire végre megtaláltam, amit kerestem.
Azzal faképnél hagytam, de valahogy nem éreztem, hogy ettől most nyugodtabb volnék. Ezért kíváncsiságból tettem egy kis kitérőt az emelten még mielőtt búcsút intenék ennek a fergeteges bulinak. Benyitottam a húgom szobájába... Üres volt. Tudhattam volna. Majd mikor már indultam volna le megálltam a saját szobám előtt is, mert hangokat hallottam odabentről. enyhén dühösen nyitottam be. Volt mit látni.
- Trevor? - Elképedve néztem őket. Mivel nem úgy tűnt, hogy Jenni is annyira élvezné a dolgot ezért egy villámgyory mozdulattal kaptam Trevor haja után majd rántottam le az saját ágyamról. Gusztustalan. Undorító.
- Ha még egyszer hozzám érsz a húgomhoz, ha csak meglátlak a közelében, Te megdöglesz. - Azzal adtam neki egy kis lendületet, aminek következtében az üvegajtónak esett az pedig szilánkjaira hullott szinte azonnal.
- Most pedig takarodj kifelé. - Utasítottam az ajtó felé majd a húgom felé fordultam. Tisztes távolságra maradtam tőle. Az ágyam előtt ácsorogtam.
- Hogy is mondjam? Hol is kezdjem? Egy, mit keresel a szobámban? Kettő, mit keresel az ágyamban? Három, mit keresel az ágyamban egy másik férfival? - A végére már kezdtem kissé kiakadni ezért előfordulhat, hogy kissé emelt hangon kérdeztem tőle.

Meglehet, hogy igaza van. De ugyan akkor kettőnket semmilyen vér sem kötelez. Még csak nem is hasonlítunk egymásra. Annál is könnyebb volna letagadni a másikat. De mit számít ez? Nem is értem minek kellett felhoznia ezt a dolgot, hol ott teljesen jelentéktelen. Számmora legalábbis az. Egyébként sem tekintettem soha úgy rá mint egy családtagomra. Olykor ha megerőltetem magam, akkor el tudom játszani a jó bátyus szerepét, de veszettül unalmas és többnyire kedvem sincs hozzá még annak dacára sem, hogy jól áll nekem ez a szerep. Nekem mégis több kell. Én ennél mégis többet akarok!
Továbbra sem érzem úgy, hogy hibát követtem volna el. Talán nem kellett volna... Na és? Mert ezzel most elárultam önmagam? Mit számít? Nem érdekel. Tudja csak meg, hogy milyen iszonyatosan a magaménak akarom és egy napon meg is fogom őt kapni. egy napon akár tetszik, akár nem, de Ő maga is arra fog eszmélni, hogy immár az enyém. Természetesen hagyni fogok majd neki választási lehetőséget. Másnak nem volt. Neki lesz... Ő eldöntheti majd méghozzá teljesen szabadon, hogy mit is szeretne valójában. Mit szeretne tőlem? Na és persze magától?
- Mindenek előtt szeretnélek tájékoztatni róla, hogy az üvegezést te fogod állni. - Na meg persze fertőtleníteni sem ártana ocsmány férgek ellen. Mi tagadás, Én sem vagyok egy szent. De erőszakkal aztán soha. Az mit bizonyítana? Erősebb vagyok egy nőnél, mert magam alá tudtam kényszeríteni? Most pedig milyen büszke vagyok magamra, hogy még esélyt sem adtam neki? Marha gusztustalan. Azt sem értem, hogy most mégis mire volt jó ez az egész? Violet még csak rá sem nézett. Soha egyetlen egyszer sem. Talán éppen ez bosszantotta Trevort annyira? Azt akarta, hogy mos végre észrevegye? Ez így csak még szánalmasabb.
- Nos, ha csak nem szeretnéd ebben az ágyban tölteni az éjszakát, akkor megkérlek, hogy menj ki. Kelj fel... Tudod néha igazán mutathatnál némi méltóságot. Mondjuk átöltözhetnél. Hozd rendbe magad. Légy olyan szíves. Legyél tekintettel a lenti csürhére, akiket idecsődítettél. - Nem tudom. Nem is érdekel hogyan csinálja. Nem én akartam. De azért megköszönném ha legközelebb a saját felségterületén intézné ügyes bajos dolgait. Elhiheti, hogy Én erre a legkevésbé sem voltam, vagyok, leszek kíváncsi. Legközelebb talán nem fogok segíteni. Talán csak simán végignézem. De ki tudja? Talán én leszek az, aki nem ereszti. Bármi megtörténhet. Szóval, Én a helyében marha gyorsan kipattannék abból az ágyból.
Rajta violet. Az óra ketyeg. Az idő múlik... Nagy nehezen erőt vett magán majd felkelt. Megsértettem volna? Belefér. Még mindig jobb mintha akarata ellenére elszórakoztam volna vele, vagy nem? Már az ajtóban volt. Ekkor én is megerőltettem magam majd utána mentem. A karja után kaptam majd visszahúztam.
- Azért jól vagy? - Néztem komolyan a szemébe mindenféle gúnyt mellőzve. Láthatja, hogy nem csak úgy kérdeztem valamit, hanem kivételesen tényleg érdekel, hogy valóban minden rendben van-e? Egyáltalán mi volt ez?

Tetszik vagy sem most akkor nekem köszönheti a történteket vagy inkább azt ami nem történt meg. Én tehetek róla? Nem várok különösebb hálálkodást csak némi tiszteletet, azt viszont követelem. De még mindig felfordul a gyomrom ha belegondolok, hogy éppen az én ágyamban akarta megdönteni azt a nőt, akit én magam is akarok. Nem is ez az undorító benne. Ezt még valahogy eltudnám viselni egy új ággyal, na de hogy erőszakkal. Töketlen vadbarom... A húgom még csak észre sem vette. Soha tudomást sem vett róla. Még csak a létezéséről sem tudott. Szerencsétlen szánni való idióta. Mit várt? Hogy majd a hatalmas nagy fatöke8vel tíz perc alatt befűzi? Jenni esetében ez még nekem sem menne. Teperhetnénk mint egy idióta, de az nálam nem fekszik. akkor sem attól érezném magam valakinek, hogy hanyatt vágtam, hanem hogy akarta. Akart engem! Csak ez számít! De hát egy ilyen félkegyelmű mit tudhat minderről? Megkockáztatnám kijelenteni, hogy talán életében még egy nőt sem vágott hanyatt tisztességesen. Amolyan anyu kicsi fia, aki most sokat ivott és begurult? Így csak még szánalmasabb. De mint tudjuk a rabságban tartott állatok a legvadabbak. Milyen szerencse, hogy egy kollégiumban lakunk. Na és milyen szerencse, hogy nem egy szobában. Azért a saját helyében bízom benne, hogy szokta zárni a szobája ajtaját, mert ha nem könnyen lehet, hogy váratlanul vendége akad az éjszaka kellős közepén. Nem, nem fogom bántani. Szarba nem nyúlok. Engem erre tanított az anyukám. Csak egy kicsit elbeszélgetek majd vele. Rossz válasz esetén talán beverem a képét, de ennyi.
- Ne hazudj. Legalább most az egyszer ne hazudj nekem, magadnak. - Fogom a kezét. Érzem ahogy még mindig remeg. Amúgy sem tűnt valami határozottnak, szóval egyébként is megkérdőjelezném a dolgot, méghozzá erősen. Hiába ez a gúny, ha a szemei valami egészen másról árulkodnak.
- Nem teszel te semmit. Legfeljebb annyit, hogy most szépen visszavonulsz pár percre, amíg átöltözöl, rendbe hozod magam. Én pedig odalent foglak várni. Megmutatjuk nekik milyen is egy fergeteges parti. Szóval húzd ki magad... Tíz perc múlva a parketten. - Ekkora valami olyasmi történt, amitől teljesen lefagytam egy pillanatra. Olyan hihetetlen tűnt. Elérhetetlennek. Utoljára úgy hét évesen örülhettem ennyire a kedvenc játékomnak?? Pedig csak egy ártatlan puszit kaptam.
- Hát akkor... Táncolj velem! - Továbbra sem engedtem el. Nem tartom hálátlannak, de mégis csak jön nekem eggyel és ehhez most ragaszkodom. Csak egy táncot kértem... Ami addig fog tartani amíg nekem tetszik. Nem, nem fogom még egyszer megcsókolni. Ezek után meg aztán pláne nem kísérelném meg. Azért belém is szorult némi tisztesség másokkal szemben, csak olykor nehezemre esik ezt kimutatni. Nyilvánvalóan nem ez élete eddigi egyik legszebb napja, de azért még menthető.

Ha ezt valóban megtenné Én tényleg megkérdőjelezném, hogy jól van-e, hiszen tudom, hogy Én volnék az utolsó ember, akire támaszkodnak és elsírná a bántatát. Ez az egyik a dolog. A másik pedig, hogy Én egyébként sem akarom Őt sírni látni. Sem most, sem máskor. Nem azért, mert attól azt engedné látni, hogy gyenge, hogy neki is vannak rossz napjai, fájó pontjai. Egyszerűen csak nem szeretném. Túl szép, túl tökéletes ahhoz. Nem viselném el ha bárki ténylegesen megbántaná még ha Én magam nap mint nap ezt is teszem. Mindketten tudjuk miért... Én mindig is a tapló viselkedésemről voltam híres. Megszokott és jól bevált módszer, annak terén, hogy véka alá tudjam rejteni az igazságot. Hiszen így mindenki csak annyit lát, amennyit Én látni engedek. Ha az akarnám, hogy ne tudjon róla. Ha kibírnám, el tudnám viselni, hogy Ő az egyetlen nő az életemben, aki soha sem lehet majd igazán az enyém... Akkor Ő mit sem sejtene ebből. De most először nem akarom elrejteni ezt az érzést. Még ha csúnyán pofára is eszem, akkor is megpróbálom. A lehetetlennel is szembe szállok ha kell. Lövésem sincs, hogy kinek bizonyítok ezzel. Neki aligha. De kell nekem, iszonyatosan a magaménak akarom. Tisztán érzem, hogy Ő az a nő, akiről nem tudnék lemondani. Nem áll szándékomban. Időnk van bőven. Mindent megfogok tenni, ami csak tőlem telik, talán többet is. Nem számít. Kell nekem az a lehetőség. Eddig mindig megkaptam majd el is dobtam. Ezért teljesen érthető, hogy nem akar nekem esélyt adni. De legalább nem fogná egy vacak házassági levélre, ami mind tudjuk, hogy semmit sem jelent. Csupán érdekből köttetett.
- Tudod még engem is meglepnél ezzel a tetteddel, hiszen még soha sem láttalak igazán kétségbeesettnek és ez maradjon is így. - Tudom hihetetlenül hangzik ez éppen az Én számból, így nem is várom, hogy elhiggye nekem. Bőven elég ha csak megteszi. Nem miattam, önmagáért. De biztosra veszem, hogy amúgy sem engedné meg ezt magának. Nem tenne jót...
- Tökéletesen. - Ez nem egy egyszeri eset lesz, tudom. Én viszont ettől eltekintve nem szeretném pofátlanul kihasználni a dolgot. Nem vagyok abban a helyzetben. Tudom jól, annyi mindent kérhettem volna tőle. De Én még csak el sem gondolkodtam rajta. Nagyfiú vagyok már.
- Hogyne. Ha szeretnéd a hátadat is megmosom. - Tettem hozzá nevetve majd mikor láttam, hogy ne időszerű a dolog befogtam a számat és követtem a szobájába. Bízom benne, hogy tényleg csak néhány percről van szó. Bevallom nem egészen így képzeltem el azt a helyzetet, hogy kézen fogva bevezet a szobájába.
A háta mögé kerültem majd lassan, óvatosan lehúztam a cipzárt a ruháján majd még mielőtt bármi az eszembe jutott volna, amit most nem kéne megtennem hátráltam majd helyet foglaltam a kanapén. - Kérlek...

Valahogy nem tudom elképzelni, ahogy épp a karomba vetné magát kétségbeesetten. Egyébként sem... Jennifer nem az a gyenge, törékeny, érzelgős nő. Az én legnagyobb szerencsémre, mert abba komolyan belepusztulnék. Nem a típus, akit könnyedén meglehetne törni. Ebből kifolyólag jól elszoktunk mi szórakozni kettecskén a másik idegein táncolva. Talán beteges, de élvezem. Valahol talán tetszik is, hogy nem kaphatom meg olyan könnyen mint szeretném vagy mint ahogy ahhoz már hozzá szokhattam. De akár hiszi, akár nem... Akár tetszik, akár nem, ez elkerülhetetlen. Az enyém lesz. Majd idővel. Hogy azt követően mi lesz azt nem tudom. elmúlik az újdonság varázsa vagy sem? Bevallom, én sem láthatok mindent előre. Pedig szeretném tudni. Ha csak annyira kell mint a legtöbb nő, azért nem teszem tönkre. Nekem ennél többet jelentene... De hiába is akarom annyira, magamat mégsem tudom meghazudtolni. Épp ezért teljesen érthető ha szeretné magát minél távolabb tudni tőlem. Nem hibáztatom érte. Talán még csak azt az egy bizonyos esélyt sem érdemelném meg és valószínűleg ezt nem csak Én gondolom így. Éppenséggel nem tartom kizártnak, hogy megtudnék változni, de egyelőre még ilyesmi nem áll szándékomban. Nem akarok... Miért? Nos, ez pofon egyszerű. Mert nincs értelme. Mégis ki értékelne engem mint egy nyálgépet. Én csupán azt teszem, amit az emberek elvárnak tőlem. Hódítok...
- Felháborító. Szörnyű mi mindentől fosztottak meg minket. Az a sok közös élmény. De gondolj csak bele, még mind bepótolható. - Nem tehetek róla. Ez csak úgy kibukott belőlem. De ha már úgy is betegnek tart. Mit számít? Homokozni sosem szerettem. De mi tagadás? Szívesen megmosnám a hátát. Betakargatnám. Adnék neki egy jó éjt puszit majd mellé bújnék. Vigyáznám az álmát. Ebben a fél percben amíg ezt kigondoltam rosszul is lettem. Még viccnek is gyönge volt. Persze ,hogy megmosnám a hátát közvetlenül miután vagy mielőtt... A jó éjt puszi sem maradna el, csak én kicsit másképp képzeltem.
Kussoltam. Megadóan emeltem fel mindkét kezem, amint kilépett a fürdőből. Pedig nagyon is kedvemre való volna most a helyzet. Vajon meddig tartana leimádkozni róla azt a törölközőt? Fél perc? Fél másodperc? Fél pillanat? Mindegy is. Mert egyetlen percig sem tudtam nyugton maradni. Felkeltem a kanapéról majd a háta mögé sétáltam. Mindig is jó szemem volt az ilyesmihez. Azt hiszem meg is van a mai nyertes.
- Azt vedd fel, nekem. - Hajoltam közelebb hozzá majd mutatok a háta mögül egy piros miniruhára a szekrényben. Egyszerűen tökéletes és biztosra veszem, hogy gyönyörűen mutatna rajta. Valamint abban is hogy Én pedig majd meg fogok veszni érte...

Igaza van. Ami volt elmúlt. Ami pedig soha nem is volt, az nem is tud hiányozni. Ennek is megvannak a maga előnyei. Sosem vágytam testvérre. Így osztozni, együtt érezni sem igazán tudok. Számmora egy valaki fontos, az pedig úgy szintén én vagyok. Senkire és semmire sem kellett gondolnom, egészen addig amíg Ő be nem lépett az életembe. A mai napig sem értem, hogy ennek miért így kellett történnie. De most már még ha úgy döntene is, hogy elmegy, nem engedném Őt el egyedül. Most már túlságosan sokat is gondolok rá, aggasztóan sokat. Nem azért mert annyira új lenne számmora ez a helyzet. Természetesen voltam már szerelmes, de ez most nem pusztán szerelem. Amúgy meg én minden héten többször is szerelembe esek valakivel és többnyire mindig csúnyán végződik. Na ez az ami már aggasztó.
- Nyuszifül, majd akkor tedd fel ezt a kérdést nekem legközelebb, amikor én is húzhatom le rólad, rendben? - Én viszont ez most nagyon is komolyan mondtam, úgy is gondoltam. Hiszem, nem is.... Tudom, hogy egyszer annak is eljön majd a napja. Én pedig nem fogok habozni. Iszonyatosan kell nekem és meg is fogom szerezni. Könnyű lesz. Miért? Mert Ő is akarja. Akar engem és nem fog ellenkezni a szándékommal. Az enyém lesz. Ez szinte elkerülhetetlen. Mindketten tudjuk. Addig kéretheti magát és játszhatja a megközelíthetetlen, az elérhetetlent ameddig csak akarja vagy ameddig Én rá nem unok és be nem bizonyítom neki, hogy mennyire téved.
- Mármint mivel? Veled igen. Káprázatosan áll rajtad ez a vörös, igazán dögös. - Jegyeztem meg, csakhogy épp a nyálam nem csurrant el. De erre mindig odafigyelek. Természetesen nem vagyok elégedett magammal, de ma ne is akarjak többet ennél. Ez ma nem az a nap. Tehát csak megpróbálom élvezni a látványt és élni a lehetőséggel, hogy ma este csakis velem fog táncolni. Ja, hogy Ő ezt még nem tudja? Elfelejtetem volna közölni ezt a kis apró részletet?
- Hát akkor, csak utánad. - Böktem az ajtó felé, hogy igazán mehetnénk most már. Eleget láttam, köszönöm. Elérte a kiváló hatást, még pedig hogy majd megveszek érte!

- Hát tudod nyuszifül mindenki másra vágyik. A legszebb az egészben, hogy Én pontosan tudom, hogy Te mire vágysz, de az hogy itt illegeted magad egy szál törölközőben még semmit sem jelent. Annyi nőt láttam már így,hogy probléma nélkül megtudom állni, hogy ne tegyek semmit, ha úgy akarom vagy épp úgy látom jónak. De persze az is előfordul, hogy visszanyal a fagyni, mint Vickie esetében. Mondd, mégis hogyan kéne a tudtára adnom fogja már fel végre, hogy nem kell? Próbáltam szépen, próbáltam csúnyán, de mintha csak a falnak magyaráztam volna. Ennél azért okosabbnak hittem tekintve, hogy a barátnőd, vagy mi... Sőt, Én azt gondoltam, hogy mi előtt még bármi is történne óva inted tőlem, megzsarolod, megfenyegeted vagy tudom is Én... - Mi tagadás, Vickie nem egy bányarém, de még ehhez mérten sem valaki okos. Ennél már csak az volna visszataszítóbb ha az öszt6öndíjasok közül válogatnék. Gyomorforgató... Már az elején tudtam, hogy valami nem stimmel. Vickie-t nem Én néztem ki magamnak. Ő szemelt ki engem magának. Én pedig mit sem sejtve belementem a játékba. De komolyan azt merte gondolni, akár egy percig is, hogy ebből majd lehet valami komolyabb? Mert akkor ostobább mint hittem.
- Amúgy tudod, hogy neki köszönheted a dolgot? Ennek tekintetében pedig bánhatnál vele kicsivel jobban is. - Mondjuk nem mint egy felmosó ronggyal. Egyébként az, de ezt most tényleg neki köszönheti, beláthatná. Nekem ugyan fogalmam nincs mi hogyan történt vagy, hogy Ő honnan tudott erről, de lényeges ez most? De Jen egész biztosan nem fogja elfelejteni és majd még gondja lesz rájuk...
- Mond csak, büszkeséggel tölt el, hogy ellent tudsz mondani magadnak? - Ha nem Ő tenné ezt most, azt mondanám, hogy egészen jól csinálja és hogy tud valamit. De felőlem addig folytatja ameddig csak akarja. Nem érdekel mit csinál. Folytassa csak... Annál szebb lesz mikor egy reggel arra eszmél, hogy az Én ágyamban ébredt fel. Beteges, de Én ezt élvezem.
- Nem emlékszem, hogy a megjegyzéseid is szerepeltek volna a megállapodásban. De nem kell aggódnod, már hozzászoktak. Mellesleg pedig ronda nőket nem bámulok... - Most komolyan ezen problémázik? Nemhogy csendben maradna. Tudom, hogy ezt akarta, hogy én választottam... Na és milyen jól tettem.
Megjegyzése hallatán csak elnevettem magam. Az utolsó lépcsőfokoknál elé kerültem majd ahogy azt illik lesegítettem. ezek után kézen fogtam... Nem érdekel ha nem teszik neki. Ezután a táncparkettre vezettem. Még egyszer megforgattam - gyönyörű - majd táncolni kezdtem. Egyelőre csak úgy mint mindenki más.

- Jobb szeretném majd egyezer inkább megmutatni. De amíg ez nem lehetséges... Senkinek sem szoktam a technikámat ecsetelni. Ugye megbocsájtasz? -Hogy mire vágyik? Megmondom én. Látom a szemében. Nem pusztán kellek neki. Akar, iszonyatosan kíván minden egyes porcikája. Más különben nem kéretné magát. Megmondom én mi kell egy ilyen nőnek. Az, hogy valaki végre megragadja, ne csak gyengéden simogassa. Hogy valaki végre ellentmondást nem tűrően teperje le akár a szabadban vagy akár, hogy egy falnak nyomva essen neki. Hogy valaki egyetlen mozdulattal tépjen le róla minden egyes ruhaneműt az utolsó szálig. Folytassam?
- Mondd Jennifer mit akarsz látni? Azt szeretnéd rajtam látni, hogy majd megveszem érted? Hogy őrült módon bármit megtennék azért, hogy az enyém lehess? Hogy majd kifelé menet hevesen a falhoz présellek és vadul neked esem. Te pedig majd ártatlanul tiltakozol néhány pillanatig majd megadod magad? Mondd, mit akarsz Te tulajdonképpen? Magadnak egyáltalán bemered vallani? Nem hiszem... - Ebben a játékban mindeddig csak Én voltam hozzá őszinte. Ő viszont mindvégig csak hazudott nekem. Nem túl sportszerű. Én pedig nem szeretem azokat a játékosokat, akik nem képesek fair játékot folytatni. Mégis mit akar így bizonyítani ha még csak a tiszteletemet sem tudja kivívni magának?
- Vick? Szeretetre? Na és szerinted jó helyen keresi a gyöngédséget? - Majd mikor már a terhemre van? Már jó ideje a terhemre van. Sosem érdekelt különösebben. Nem tagadom, eleinte el tudott szórakoztatni, de ennyi. Semmi több. Én ennél semmi többet sem ígértem neki. Sőt, próbáltam vele szót érteni a magam módján erről a helyzetről, de nem igazán értett a szép szóból. Én meg eddig még nem szerettem volna drasztikusabb eszközökhöz folyamodni. Most pedig abban bízom, hogy majd Jen megteszi helyettem. Igazán nem kérek sokat.
- Ha elsírta is valószínűleg nem figyeltem rá... - Nem mintha bármikor is odafigyeltem volna arra amit mond. Rá magára nagyon is figyeltem, amikor kellett. De ha még fecseg is közben, az nálam nem fekszik.
- Talán meg is teszem. - Talán nem kéne alábecsülnie. Nagyon nem kéne. Azt hiszi nem fognám be a száját ha felbosszantana vagy ha úgy hozná a helyzet? Ez a nő tévhitekben él, komolyan mondom. Szerintem erre még Vickie is hamarabb rájött volna tekintve, hogy nem egy lángelme. Ami valóságos szégyen származását tekintve.
- Azt kértem táncolj velem. De ugyan akkor azt nem kötöttem ki, hogy meddig is fog tartani a tánc. Szóval nem mész te sehová sem, nélkülem. - Örömittasan néztem mélyen a szemébe majd húztam még közelebb magamhoz.
- Eldöntheted mit szeretnél csinálni. Vagy játszod továbbra is a szerepedet, hogy mennyire szenvedsz a közelemben vagy talán megpróbálhatnánk jól érezni magunkat, együtt. Mit választasz? - De persze ha jobb szeretné szívesen megkereshetem neki Trevort is majd visszahozom, hogy ott folytathassák, ahol abba hagyták. Én pedig utólagosan is elnézést kérek a zavarásért.