- Úgy nagyjából tíz perce. Őszintén szólva arra vártam mikor veszel majd észre, hiszen mindvégig itt álltam. Szóval, ha nem tudnám azt gondolnám, hogy tisztában voltál vele, hogy mindvégig Téged néztelek... - De még így sem bántana a dolog. Mégis mit kellett volna tennem? Arról már igazán nem Én tehetek, hogy Ő hétköznap kora reggel privát bulit tart a nappali kellős közepén. Amikor is Én azért jöttem le, hogy kávét főzzek magamnak, Ő már a whiskys üveget szorongatja. Nem mondom támogatom az ötletet, de nem túl korai ez még egy kicsit? Különösen, hogy nekem rövidesen mármint amint elkészültem volán mögé kell még ülnöm.
Amúgy nem hazudtam. Ez a sárga tényleg valami gyomorforgatóan, visszataszító ronda egy szín és nem is valami fiatalos. Egyébként is mint mondtam nekem túl egyszerű és visszafogott mint színben mint a ruha stílusában.
- Igen. Ez már így határozottan azt sugallja, hogy tegyél a magadévá. Dögös kis szett, szexi... Bár én jobban csípem a pirosat. Tudod, ami olyan vadító. Olyan dögösen vörös. - Akkor hát játszunk nyílt lapokkal, csak ahogyan Mi szoktunk. Nem zavartatva magam mértem végig újra és újra miközben egyre közelebb merészkedtem hozzá míg nem végül alig néhány lépés választott egy minket egymástól. Egy pillanatra a szemébe néztem majd egy ártatlan mozdulattal kaptam fel az üveget a kis asztalról.
- Bevallom tulajdonképpen kávét szerettem volna csinálni magamnak, hogy feltudjak ébredni. De Te erről már gondoskodtál. Maradéktalanul... - Vontam meg a vállamat majd a számhoz emeltem az üveget. Emiatt talán most még köszönetet is nyilvánítanék más körülmények között, de az a helyzet, hogy én neki immáron már semmivel sem tartozom.
- Te Jenn, mondd ha először hívnálak el randizni Te mit szeretnél tőlem kapni? - Persze most is Vickieről van szó. Még soha semmivel sem próbáltam meglepni. Őszintén nem is túlságosan foglalkoztatott a dolog, ahogy most sem érdekel különösebben. Szóval, csak a mihez tartás végett vennék neki valamit. Talán túlbonyolítom ezt az egészet. Ahelyett, hogy csak megállnék útközben egy virágárusnál. Én most mégis inkább arra volnék kíváncsi, hogy Ő vajon mit szeret szívesen kapni az első randin? Mire vágyik?
- Ne aggódj nem téged szeretnélek levenni a lábadról.  Virágot? Nem, az túl hétköznapi és közhelyes. Talán édességet? Talán, hiszen szereted az édeset. Azért szólj ha már közel járok... Esetleg valami cuki kis plüss állatkát? Nem, az kizárt. Utálod őket. Ékszert? Hm, nem. Az túl személyes. Segíts már egy kicsit. - Egyáltalán nem attól tartok, hogy nem sikerült majd elnyernem a szerzeményemmel Vickie tetszését. Ellenkezőleg, le sem tudom majd magamról vakarni egész álló nap. Komolyan, csömöröm van már tőle. De kétségtelenül elalélna attól is ha ez úttal semmit sem vennék neki, hanem azt kapná tőlem, amire a legjobban vágyik...

- Ne aggódj. Nem csaptam fel kukkolónak. Egyszerűen csak én is hozzád hasonlóképp abban a tudatban voltam, hogy egyedül vagyok a lakásban. Csak egy kávét szerettem volna csinálni magamnak. egyébként pedig jól tudod. Valóban nem keltem volna fel, de ma Vickievel kell találkoznom. Megígértem neki. - Ez inkább amolyan egyik feltétele volt az idézőjeles kapcsolatunknak. Többet kell vele lennem. Teremtőm, még randizni is elhívtam, hogy ne érezze magát annyira elhanyagolva, mint amennyire egyébként van. Továbbá ez is amolyan elvárása volt, szóval kénytelen leszek őt megismerni. Miből gondolja, hogy most nem ismerem? Már mindent tudok róla, amit tudni érdemes egy nőről... Úgyis mondhatnám kipróbáltam vagy felpróbáltam? Mindkét állítás igaz és helytálló volna. Arról pedig fogalmam sincs, hogy ez az állapot meddig tartható így. Csakis önmagát ámítja vele. Én pedig belementem a játékába. De nem gondolom, hogy ez alatt a néhány alkalommal majd közelebb kerülünk egymáshoz illetve csak amennyire eddig is. Megszeretni nem fogom. Nem tudom... Persze annyiszor mondom ki és hazudok a szemébe amennyiszer csak szükségét érzem, de ettől még semmi sem fog megváltozni. Nekem ugyan úgy Jenni kell... Aki a legutóbbi alkalommal csúnyán belegázolt a férfiúi büszkeségembe, amit egyelőre még nem sikerült maradéktalanul megbocsájtanom neki. Nem, nem a csalódás vagy a sértettségem az ami közénk áll, hanem Ő maga.
- Igazad van. A múltkori kis hálóruhád sokatmondóbb és csábítóbb volt. Különösen mert egyetlen mozdulattal le tudtam volna tépni rólad az egészet úgy ahogy van. De milyen kínos is lett volna. Ezt mégsem tehettem veled... - Nem az volt a szándékom, hogy minél zavarba ejtőbb helyzetbe hozzam. Amúgy sem sikerülhetett volna, hiszen mindketten csúnyán kudarcot vallottunk. Elhamarkodtam a dolgot. Most már tudom, hogy nem kellett volna. Sokkal türelmesebbnek kellett volna, hogy legyek.
- Ugyan már Jenni, ez csak egy ártatlan kis szívesség. - Nos, azt kell hogy mondjam közel jár az igazsághoz. Valóban soha sem hívnám el randizni, hiszen felesleges is volna. Amúgy is vétek volna foglalni az asztalt egy drága étterembe, ahová el sem jutnánk vagy csak több órás késéssel.
- Nos, úgy hiszem azt már tényleg nem szükséges. Elegendő hozzá egyetlen szó... De mindegy is. Ugyanis briliáns... - Mosolyogva fogtam két kezem közé az arcát, majd mivel tudtam, hogy úgy is eltolna magától, ezért közelebb hajoltam hozzá és egy hatalmas puszit nyomtam egyenesen a ajkaira amolyan köszönetképpen.
- Más körülmények között ha nem volnék már így is késésben megkérnélek, hogy tarts velem, de bizonyára Te is nagyon elfoglalt lehetsz. Egyébként ha már az üzletben leszek szeretnéd ha kárpótolnálak a minap történt kis balesetünkért a hálóruháddal? - Mert nagyon szívesen megteszem. De neki egész biztosat nem vöröset vennék. Nem tudom, de valahogy az sem igazán illik hozzá. Túlzásnak tartanám...

- Fogalmam sincs miről beszélsz. Ez csak egy kis apróság. Áldozat egy nagyobb cél érdekében. - Ez most biztosan fájhat. Csak hogy a minap érte is meghoztam bizonyos áldozatokat akadt amelyiket gondolkodás nélkül, Ő ezt láthatóan mégsem tudta értékelni. Hagytam magam megalázni, gyengének mutatni előtte... A semmiért. Akkor azt gondoltam, hogy megéri. Hát tévedtem. Többé nem fog előfordulni, erre mérget vehet. Egy szóval sem hazudtam. De az a helyzet, hogy Ő már az igazat sem képes elhinni nekem, amit talán meg is értek. De mikor próbált Ő megbízni bennem? Egy olyan alkalmat mondjon, csak egyet. Hogy akkor mi fog történni. Újra megpróbálom.
- Lássuk be igazán nem volt nehéz dolgom. Egyébként pedig nem éreztem úgy, hogy nekünk a történtek után lenne még miről csevegnünk, hacsak nem szeretnél nosztalgiázni. - A viselkedését tekintve ezt egy határozott nemnek veszem. Így viszont tényleg nincs miről beszélnünk. Már így is túl sokat engedtem önmagamból látszhatni. Ami úgy szintén hiba volt, jelentéktelen, hiábavaló vagyis teljesen felesleges. Igen. Fájt. De változtatna az bármin is ha ezt őszintén bevallanám a tudtára adva?! Igen, bassza meg. Én is tudok csalódni valakiben.
- Rendben, akkor nevezd csak aminek akarod. Lényegtelen. - Most már tényleg nem számít. Néhány napja már lezártnak tekinteni a dolgot. Próbálok valami mással foglalkozni. Mondjuk Vickievel? Igen. Ami máris megéri ha néhány percre képes elterelni a figyelmemet mondjuk egy dögös vörös fehérneművel.
- Majd igyekszem észben tartani... - Hogy mi van? Próbálok mindehhez minél értelmesebb képet vágni. Pillanatnyilag még abban a fázisban vagyok, hogy próbálom felfogni, elképzelni amit most nekem szóban levázolt, mégsem túlzásba vinni. Mint a legutóbb, amikor is túlságosan csábított a látvány.
- Bizonyára. De Nicole-nak még inkább. Gondolom azt is elfelejtette megemlíteni, hogy hosszú hónapok óta barátnője van, aki nem mellékesen már a nagy napjukról áradozik. Aljas egy húzás. Akár büszke is lehetnék rád, hogy tanultál tőlem valamit. Tudod Nicole híres elmélete, hogy történjék velük bármi nekik örökre együtt kell maradniuk. Soha életemben nem hallottam még ennél szánalmasabbat, de működik. Nick már annyiszor megcsalta, hogy másnak már nem volna bőr a képén. Vickiet is szerette volna kipróbálni. Még rá is bólintottam, de aztán valahogy mégis csak sikerült pofára esnie. De azt azért nem gondoltam volna, hogy éppen Te leszel a következő. Nos, biztosra veszem, hogy tetszene neki. Nick szereti az ilyen kis ártatlan szereléseket... Esetleg lenne még bármi kérdésed vele kapcsolatosan? - Ugyanis szívesen elláthatom még néhány értékes információval amennyiben volna még kérdése. Az eszem megáll... De innentől nincs megállás. Eddig minden tökéletes. Mondhatom Nick tényleg jól benyalta magát. Máris az első randira készülnek? Briliáns. Senki ne kérdezze, hogy nem szakad le a pofám, hogy ezt teszem Jennivel, de szó szerint bármire képes vagyok, hogy belássa végre neki rám van szüksége, csakis rám. Még ha ehhez a lehető legaljasabb ember karjai közé kell is löknöm Őt. Könnyű volt rábeszélnem, hogy úgy mondjam nem kellett túl sokáig győzködnöm, hogy szedje fel a húgomat csak úgy mint a többi nőt. Legyen hozzá jó, bánjon vele úriemberként, tegye az Ő kis hercegnőjévé, lopja be magát a szívébe és törje össze! Hogy mi lesz ha ez kiderül? Egyértelműen meggyűlöl. De én ennek a lehetőségét is vállalom! Mire jó mindez? Meglátjuk ha egy reggelen meghitten összebújva hirtelen azt közli majd vele, hogy nem szereti. Majd visszamegy szépen Nicole-hoz. Hasonlóképp mint én Vikciehez? Igen. De akkor talán belátja, hogy neki már senkije és semmije sem maradt rajtam kívül és azon kívül mint amit irántam érez. Mert én Vickiet egyetlen szó nélkül hagynám el...

- Igaz. Hazudtam már nagyobbat is annál mikor azt állítom szeretem, mindennek a tetejébe pedig mindenféle szégyenérzet nélkül a szemébe mondom... Mindketten tudjuk, hogy a szégyenérzet hiányzik belőlem jobban mondva nekem már kevésbé, azt is hogy alkalomadtán van bőr a képemen, de ugyan akkor Jennifer... A csalódásra én is képes vagyok és ahogy mindenki más, túl leszek rajta. - Fogalmam sincs mennyi Vickienek és hányszor kell hozzá széttennie a lábait, de túl leszek rajta. Igen, van őr a képemen. Nem, nem szégyellem magam. Igen, akkor is volt mikor megzsaroltam Trevort... Aljas rágalom. Szóval amikor megállapodtunk valamiben méghozzá fair ajánlat volt, de engem csak a dolog ráeső része érdekel igazán. Szóval kénye kedve szerint ihatta le magát, sőt még a húgomra is rámászhatott, a lényeg annyi volt, hogy az én ágyamba teperje le és hogy gusztustalan alkoholszag lengje körül. Mindenkinek úgy a jobb ha elfelejtjük. Ugyan akkor az ajtóm újraüvegeztetése már nem volt a számításban. Mondhatni Trevor túl jó munkát végzett és úgy hiszem egy hamar nem is fog megfeledkezni róla.
- Nos, nem. Ha szeretnéd ez úttal a melleid helyett a fenekedet is foghatom. - Hm, sajnos Mi ezt már sehogyan sem tudnánk elölről kezdeni, pedig biztosra veszem, hogy sikerülne elérnem, hogy belém szeressen. Képes volnék rá. Tudnék olyan férfi lenni, akit maga mellett szeretne látni.
- Jenn, mindketten tudjuk, hogy milyen szívélyes is a Te hálád... - Annyira, hogy én köszönöm, de nem szeretném újra megtapasztalni. Mert az tudott fájni. Még egyszer pedig nem tudnám elviselni. Még akkor is ha majd megesz a fene, hogy láthassam abban, amit neki fogok venni. Mert azt szeretném ha azt csakis nekem viselné, ha engem akarna benne elcsábítani. De tudom, hogy erre most semmiképpen sem kerülhet sor.
Meglepetés... Hm, hát hármunk közül valaki egész biztosan meg fog lepődni végül. Nincs más dolgom mint türelmesen kivárni és nem belefojtani Nicket a reggeli kávéjába. De csak egyszer merészeljen erről beszélni és biztosítani fogom róla, hogy neki már a büdö9s életben nem fog gyereke lenni, merthogy nemzőképtelenné teszem. Az egy dolog, hogy megengedtem, hogy segítsen nekem és a legjobban benne tudok megbízni, de ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy hagyni fogom visszaélni a helyzettel. Ami azt illeti én is jó viszonyt ápolok Nicole-al, ugyan akkor még nem volt alkalmam felpróbálni, de mit tudjuk valamire alkalmat keríteni a legegyszerűbb, csak egy jó ok kell rá.
- Igen, azt hiszem mi is megejtünk a mai nap során néhány karbantartó dugást, még mielőtt megjegyezné, hogy elhanyagoltam mostanság. - Ennyit a kávémról. Ennyit a pontosságról. Már most rohadtul elkéstem. Vagy egy tucatnyi nem fogadott hívás lehet már odafent a telefonomon. Lássuk csak, még fel kell öltöznöm... Útközben még vennem kellene valamit annak a hisztis tyúknak.
- Csobbanj óvatosan. Kora reggel még hideg a víz. - Ebbe most inkább bele sem szeretnék gondolni. Ahogy abba sem milyen könnyedén ragadhatnám meg, lökhetném a falnak vagy teperhetném le, hogy a mi előbb milyen könnyedén magamhoz tudtam volna húzni, amíg azt a röpke kis puszit kaptam majd nem engedtem volna a szorításból. De az az igazság, hogy nekem már fogalmam sincs, hogy mit akar és amíg nem tudom biztosan, addig semmit sem tehetek. Tehát ha nincs más, akkor magára hagyom a nappaliban...

- Mindketten tudjuk, hogy nem elég jó. De Vickie sem ahhoz, hogy átlássa a helyzetet. - Sajnálnom kellene, de nem tudom. Kihasználom a lehető legmocskosabb módon. Ami pedig külön gerinctelenségnek számít, hogy Ő láthatóan tényleg szeret és élvezi az együtt töltött időt. De én sosem fogom szeretni. Mert nem tudom Őt szeretni. Mégis ha azt fogom állítani elfogja hinni nekem. Akármilyen hihetetlen, de nagyon is úgy tekintek erre, mint egy kényszerállapotra. A természetes vonzalom megvan közöttünk, ami minden férfiban megvan egy szemrevaló nő láttán. De semmi több. Nem kötődöm hozzá. Nem akarok tőle semmi egyebet mint a szex. Nem akarok vele lenni. Nem akarom szeretni. Nem érzem, hogy szükségem volna rá. Jobban mondva nem Ő az, akire szükségem volna.
- Miért is tagadnám? Őrülten szeretnék beférkőzni a szoknyád alá. Így most jobb? - Ezt nevezik tisztességes játszmának, ahol a felek őszinték egymáshoz? Persze még így sem nevezném nyílt lapú játéknak, mert akkor elmondtam volna mire kértem Trevort majd Nicket. De nem érdekel. Egyik sem érdekel. Bármire hajlandó vagyok. Bármit megteszek. A magaménak akarom! Talán teljesen elment az eszem és csupa rossz döntést hozok meg, de valamiért úgy érzem muszáj megtennem. Tudom, hogy Ő is szeretné. Arról viszont már én tehetek, hogy nem tud megbízni bennem. Fogalmam sincs, hogy ez valaha megfog-e változni... Talán ha egyszer, csak egyszer engedne a vágyainak és megtapasztalná milyen a túloldalon lenni velem... De folyton eltaszít. Magához húz utána pedig eltaszít. Önmagával dacol.
- Minden létező és járható utat megfogok tenni. Nem számít mennyire mocskos. - Szerettem volna feladni és továbblépni. Miért nem tudom? Mintha nem volna lehetséges. Egy életem tudom ezt így folytatni. Talán Vickievel maradok és együtt maradunk, hiszen Ő már mindent tud, amit tudnia kell. De akkor sosem tapasztalom meg, hogy milyen érzés tüzes testét birtokba venni.
- A házassági tanácsadás esetében előbb nem kell házasságot kötni? - Magunkat ismerve a haját tépve rohanna ki a szerencsétlen idióta, de minimum, hogy az elmegyógyintézetig meg sem állna. Ugyan akkor kötve hiszem, hogy valaha is részt fogok venni ilyen vagy ehhez hasonló foglalkoztatásokon. Akkor már inkább aláírom azokat a tetves papírokat, szerződéseket. Nincs az a nő, aki megérne annyit, hogy én végigüljek- és hallgassak egy olyan előadást, ahol megmondják nekem miféle szabályok szerint éljek.
- Ennél már csak az lett volna őszintébb ha azt kívánod szoruljak belé. De azért köszönjük. - Ez a cinikus mosoly és mindig sóvárgó tekintet nem túl nyerő párosítás. Éppenséggel feltudom fogni, amit mond csak amikor a szemébe nézek közben valami egészen mást látok. Mint aki minden egyes alkalommal ellent mondana önmagának.
- Sajnálom, de nekem egyáltalán nincs ínyemre, amikor egy nő maga válik meg a ruháitól. Jobban szeretem saját kezűleg csinálni a dolgot vagy éppen a fogaimmal lehúzni a bugyiját ha ahhoz van kedvem. Abban mégis mi volna az izgató ha fél perc alatt csak úgy ledobálsz magadról mindent, ahogy Te is tetted az imént. - Számmora semmi. A közelsége viszont egyre inkább aggaszt. Nem magam miatt. De mi van ha ez úttal nem akarok uralkodni magamon?

- Ennél nagyravágyóbb, minthogy képes legyek beérni ennyivel? Miért? Mégis mire kellene vágynom? Te kényszerítettél arra, hogy mástól kapjam meg, amit tőled szerettem volna. Te löktél a barátnőd odaadó karjaiba. Nem hiszem el, hogy azt vártad volna tőlem, hogy szenvedjek miattad... - Megtettem volna. Még mindig megtenném csak kérnie kellene. Eldöntenie végre, hogy mit is akar valójában, mert nekem már fogalmam sincs róla. Szeretne a közelében tartani mint egy ölebet, majd amikor elérjük a veszélyzónát és egy fokkal közelebb kerülünk egymáshoz, akkor vonakodni kezd és ellök magától. Kibúvókat keres mint egy gyerek. Játsszuk ezt  macska-egér játékot, de mindketten tudjuk hogyan szoktak végződni az efféle fogócskák. Többé nem becsülöm alá és most már nem válogatom meg az eszközeimet. Eddig túl finomkodó voltam vele szemben. A Trevor ügy sem tekinthető még komoly dolognak, mert közbeléptem. De ez úttal nem fogok. Tudja csak meg milyen amikor igazán játszanak vele, amikor végül semmibe veszik, mert semmit sem jelent. Meglehet, én nem tudnám végigcsinálni. De tudok valakit, akit igen. Azt hiszem tényleg nem gyűlöl még eléggé, akkor erre most rádolgozunk egy kicsit. Ha már nem képes szeretni, akkor megtanítom gyűlölni.
- Egy napon Te fogsz rám vágyni. Arra, hogy rád nézzek úgy mint más nőkre, hogy téged akarjalak felfalni a tekintetemmel, hogy rád vágyjak úgy... De belegondoltál már abba, hogy akkor mi lesz ha már későn kapsz észhez? Az mennyire fog majd fájni, hogy elkéstél. Hogy ami téged illet meg, mégsem a tiéd? Jól van Jenni. Kínozz csak ameddig akarsz. Elviselem. - Még nem tudom hogyan, de erre egyedül nekem kell megoldást találnom, mert ez egyedül az én problémám. Nem tudom mi az amit kevésbé tudok elfogadni. Mindaz amit tesz azért, hogy szenvedni lásson vagy a színtiszta tény, hogy mindketten tudjuk senkitől sem fogja megkapni azt amit tőlem mégis többet jelent neki, hogy így lát. Az első nő az életemben, akit nem kaphatok be és ha azt hiszi, hogy ebbe belepusztulok, akkor jól hiszi. Úgy érzem magam mint valami szenvedélybeteg drogfüggő, aki elvonási tünetektől szenved és bármit megadna az anyagért, mert iszonyúan kell neki. Koránt sem vagyok már olyan türelmes mint eleinte voltam vagy mint amilyen szeretnék lenni. Iszonyúan szeretnék, de nem tudom. Mondhatni már amolyan nyílt titokként kezelem ezt a dolgot. Tudjon csak róla, hogy rá fáj a fogam és hogy idővel megfogja adni nekem azt, amit annyira akarok tőle. Mindegy, hogy meddig menekül előlem, hogy meddig áll ellen a saját vágyainak.
- Mindaddig amíg nem az enyém nincs jelentősége. - Addig teljesen mindegy, hogy minek találom. Mit számít, hogy még ebben a pillanatban nekiesnék és garantáltan nem jutnánk tovább a nappali kanapéjánál, de kit érdekel? Nem teljesen mindegy... Ha kell ennek a lakásnak minden szegletében hajlandó vagyok, de csakis kizárólag vele!
- Oh, megígérem neked, hogy minden egyes pillanatát. Közben pedig mindvégig rád fogok gondolni. Tudod, úgy fogok vele bánni mint egy főnyereménnyel, mintha csak veled tenném. - Remélem kielégítő válasszal szolgáltam. Nagyon is élvezni fogom, de még mennyire. Csak azt tudnám mit kellene végre tennem ahhoz, hogy ne kívánjam folyton.Komolyan néha úgy érzem feltudnék robbanni és nincs semmi, ami ezt a vágyamat csillapítani tudná.
- Tudod mit? Veled kivételt fogok tenni. Türelmesen kifogom várni, amíg Te magad szabadulsz meg tőlük, mert már nem bírod tovább, hogy mindenki megkapja, amit akar, csak Te nem. - Hogy én hogyan fogom megkapni, amit akarok? Nos, az csakis rám tartozik és a részese lehet.  

Előfordulhat, hogy mégsem gondoltam mindenre? De hiszen láthatóan minden az elképzeléseim szerint alakul. Akkor már csak az a kérdés, hogy miért érzem magam elégedettnek? Igen, számítottam rá, hogy megtapasztalhatom milyen pazar lesz annak tudatában lenni, hogy Jenni randizni fog és nem velem, hogy valaki más megcsókolhassa anélkül, hogy felképelné. Még mindig nem hiszem el, hogy az én ötletem volt, hogy ezt megengedtem. Nem mintha Nicket olyan sokáig kellett volna győzködni. Igaz, fogalmam sincs, hogy Jenn hogyan érezz azzal kapcsolatban, hogy én meg Vickie... De tudja, hogy nem szeretem. Nyílt titok. Éppen csak az illetékes személy nem tud róla. Jenn pedig pontosan tudja, hogy bármikor elhagynám érte. Csak egy szavába kerülne. Úgy viselkedem mint egy idióta. De egyszerűen nem tudom elfogadni sem én, sem az önérzetem, hogy még csak egy rendes esélyt sem kaptam, amit legalább elszúrhattam volna, hogy most ilyen bizalmatlan legyen velem szemben. Olykor magamban sem bízom, de neki nem tudok valami jól hazudni. De hogy a pokolba állíthatnám, hogy nem kell eléggé, ahhoz hogy... Mikor láthatja, hogy megveszek érte. Még a vak is látja vagy ha nem érzi, hogy perzsel a levegő körülöttünk. Én is érzem, mert állandóan éget. Könyörgöm engedem, hogy így játszadozzon velem. Mi többet tehetnék? Ez nálam hatalmas előrelépés, hiszen soha senkinek sem hagyom, hogy irányítani próbáljon. Vagy megkapom, amit akarom vagy nem is kellett ahhoz eléggé, hogy annyira megakarjam kapni. De a kudarcot sem ismerem.
A hangja hallatán emeltem fel tekintetem Jennire whiskyt kortyolgatva, amit szinte azonnal sugárban köptem rá. Ilyenkor érzem úgy, hogy ha még ezek is volnának életem utolsó percei, akkor is boldogan venném tudomásul, hogy meghalok, mert földi életemben ezeket a csodákat láthattam utoljára. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe? Most már csak így leszek hajlandó alkoholt fogyasztani. Itt áll előttem ebben a felsőben, ami csak még inkább kiemeli amúgy is kerek melleit, amit épp az imént áztattam el whiskyvel. Most azonnal akarok meghalni.
- Nem, nem láttam... - Őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit keres, de azt igen, hogy most biztosan nem láttam. Azt is megkérdőjelezem, hogy tényleg azt látom-e, ami éppen előttem van. Nos, tudnék erre egy gyors megoldást még pedig a tapintást, de nem hiszem, hogy túlságosan tudná értékelni jelen esetben. Nem tartom jó ötletnek...
- Boldogan hercegnőm. - Úgy vélem maximálisan megértem az áldozat. Tártam szét karjaimat mosolyogva majd már ereszkedtem is le, hogy kényelmesen hozzá tudjak férni a kívánt területhez. Az oldalánál megragadva húztam közelebb magamhoz. Először lassan, finoman és érzékien jártam be nyelvemmel a fedetlen részeket. Majd azon kaptam magam, hogy már erősebben szorítom magamhoz és szenvedélyes csókokban részesítem hamvas kebleit.  

Hallottam ahogy épp a nevemen szólít, csakhogy nem tanúsítottam neki különösebb jelentőséget. Úgy véltem, hogy ez még semmit sem jelent. De ha mégis, akkor számmora annyit, hogy most nem szabad abba hagynom... Sokkal inkább foglalkoztatott, hogy még ennél sokkal többször késztessem arra, hogy felnyögjön. Mióta szerettem volna már ezt hallani tőle... Ahelyett, hogy eltaszít inkább engedne közelebb magához, hogy még több örömben részesítsem. Ennél jóval nagyobb örömökben. Csak az övé lennék, ha egyszer végre engedne a vágyainak és a csábításnak. Mert ezt én nem tudom megtenni helyette. Nem tudok egyéb megoldást kívánni. Úgy hiszem már így is túl sok titkomat fedtem fel előtte, de bármit képes vagyok feláldozni egyetlen éjszakáért is. Elegendő lenne ahhoz, hogy utána mindig engem akarjon, hogy mindig rá vágyjon. Nem lenne többé szükségünk efféle kamukapcsolatokra csak azért, hogy megmutassuk egymásnak másoktól is megkaphatjuk mindazt, amit mi pontosan egymástól szeretnénk. De ez nem igaz. Soha senkitől sem fogja azt megkapni, amit tőlem kaphatna. Én pedig sosem leszek képes csak Vickievel beérni. Már most sem vagyok, de játszom a szerepemet. Nevetséges, hogy éppen erre van szükségem, hogy Ő ostoba módon oda van értem, én pedig semmit sem érzek iránta. Eleinte talán kedveltem, de semmi több. Ami azt illeti ennél jobban már nem szeretném megismerni. Nem hiszem, hogy tudna még nekem bármi újdonsággal szolgálni. Kezdem megunni a játékomra... De az a helyzet, hogy nekem nem felel mg akármelyik másik nő. Én pontosan tudom, hogy kit akarok. Olyan ez mikor meglátsz egy dolgot a kirakatban és eszméletlenül kell neked, de elhatározod, hogy most még nem kaphatod meg, de ugyan akkor iszonyatosan tartasz attól, hogy amikor már megengednéd magadnak az a valami már nem lesz ott, mert valaki mohóbb és gyorsabb volt nálad, mégis az övé lett. Neked pedig nagyon kellett, folyton csak rá gondoltam, mert másra sem tudtál, mégsem lehet a tiéd. Én viszont nem fogok a semmiért teperni egész biztosan!
- Nem érdekel. - Őszintén nem. Nem érdekel. Lassan haladtam végig apró csókjaimmal felfelé végig a kulcscsontján majd a másikon is onnan pedig a nyakára tértem át. Nem tolt el magától. Tehát mindez semmit sem jelentett. Ő is akarja, hogy folytassam. Kívánja az érintéseimet, a csókjaimat.
- Meddig fogjuk még ezt csinálni? Játszani a szerepünket? Meddig kell még elviselnem? Miért áltatod magad? Csak mond el nekem... - Tudnom kell. Tudni akarom. Egenként tettem fel minden egyes kérdést suttogva két apró csók között. De még mindig nem érdekel, hogy arra kér hagyjam abba. Nem fogom! Nem hagyom... Illetve csak egy pillanatra. Épp csak amíg hevesen a falhoz nyomtam majd folytattam tovább hadjáratomat végig a nyakán...  

Honnan a pokolból akarja minden nő ennyire tudni, hogy mire vágyik egy férfi, mikor igazából rettegnek megtapasztalni? Félnek minden átkozott érzelemtől. Félnek a visszautasítástól, a csalódástól, attól hogy kihasználják őket, attól hogy megbántják őket, attól hogy fájdalmat okoznak nekik. Nem akar csak egy újabb nő lenni a kis fekete noteszembe. Most erre mégis mondhatnék? Hát, ne legyen az. Folytassa csak... Lökjön el magától. Taszítson el. Gyűlöljön azért, mert pokolian szeretne már az enyém lenni. De fél... Tőlem tart ennyire! Én pedig magamtól, amikor ilyeneket gondolok. De Ő már az enyém. Tudat alatt már teljesen átadta magát nekem. Most már csak be kellene vallani önmagának, hogy nem tud mit tenni ellene. Az enyém akar lenni...
- Te leszel az utolsó. - Igen, hajlandó volnék mindenről lemondani. Minden eddigiről, csakhogy megkaphassam. Többé nem szerepelne egyetlen név sem a kis fekete noteszembe, mert csak egynek lennék. Tudom, hogy erre nincsen semmi garancia sem, hiszen ismerem már magamat eléggé ahhoz, hogy legyen okom aggódni. Mert van arra némi esély, hogy igaza van. Hogy tényleg csak annyira szeretném megkapni, hogy egyszerűen bármit kész volnék megadni érte, de nem több.
- Engedj közelebb magadhoz vagy végleg taszíts el. De nem akarom tovább űzni ezt a játékot. Megérdemlem, csak tedd meg. - Megérdemlem, hogy játsszon velem, hogy szenvedni lásson. De nem akarom tovább ezt. Elég volt. Kész vagyok elfogadni, hogy Jenni nem kér belőlem. Még akkor is ha úgy érzem belepusztulnék ha valóban meg kellene tennem, hogy nem fogom kibírni. Mert úgy érzem ez a valami egyre jobban szorítja a mellkasomat, az ereim pedig majd szétpattannak. Amúgy pedig folyton úgy érzem, hogy felrobbanok, mert iszonyúan feszít mindaz ami most bennem tombol és szeretne már kitörni.
- Okozz nekem fájdalmat. Az is egy érzés, amit irántam érzel. - Kezdetnek pedig megteszi. Ha azt szeretné látni ahogyan szenvedek, akkor nagyon is érdekli, hogy éppen mit érzek. Hát szenvedek!
- De nem tudlak. Így nem. Kérd... Akard azt, hogy elengedjelek. - De nem érzem rajta, hogy valóban ezt szeretné. Ezért is tértem fel nyakáról lassan és finoman arccsontjára majd egyre feljebb haladva egészen ajkaira. Eleinte lágyan csókoltam ajkaira majd egyre hevesebben... Úgy érzem fel tudnám falni!  

- Miből gondolod, hogy egyáltalán felkerülnél arra a listára? Akár hiszed, akár nem Vickie sem szerepel rajta. - Bár kétségtelen, hogy Jenni lenne az eddigi legnagyobb sikerem és alakításom, ahogyan az is hogy ha mindezt tényleg megtenném vele undorodna tőlem és többé még csak rám se tudna nézni. Azt pedig nem akarhatom. Vickie pedig csak Vickie... Vele semmit sem kellett csinálnom. Egyszerűen jó időben voltam jó helyen. Ő levert volt, én boldoggá tettem. Mindketten elégedettek voltunk. Csak épp nekem nem efféle elképzeléseim voltak a továbbiakról. Nekem természetes volt, hogy azt gondoltam felfogja, hogy nincs tovább, hogy nem lesz legközelebb. De igen kézenfekvő megoldást nyújtott a számomra, hogy olyan hamar eldobjam. Gondoltam még egy kicsit eljátszadozom vele. Látszólag ez még sincs az ellenére. Arra a bizonyos listára a kis fekete noteszembe pedig azok a nevek kerülnek, akik nem voltak könnyen kaphatóan. Igen, Jenni is pontosan ilyen nő, de Őt jobban akarom, mint azokat a lányokat!
- Akkor nem csináltad elég jól. Nem volt elég hihető a szavad. - Valóban nem volt. Mert hiába is kérne meg arra, hogy engedjem el, mikor a teste nem ezt akarja. Értem amikor hozzáérek, hogy kíván engem a teste minden egyes porcikája. És addig nem tudom megtenni. Nekem annyiszor hazudhat amennyiszer csak úgy érzi Ő maga is elhiszi, de mindez semmin sem fog változtatni.
- Elviselem, mert tudom, hogy engem akarsz. Elviselem minden hazugságodat egészen addig amíg be nem vallod magadnak... - Hogy az mikor fog megtörténni? Fogalmam sincs. De általában eléggé türelmes természet tudok lenni és nem szeretem elhamarkodni a dolgokat.
- Igen, de erről inkább ne beszéljünk. - Hajoltam majd fordultam is el tőle a hang irányába. Hát ez nem lehet igaz. Mit keres itt? A mai napra tudtommal semmi sem volt megbeszélve és tudja mennyire utálom a meglepetéseket, különösen ha nem a kívánt személytől valóak. Már épp ott tartottam, hogy elengedem és inkább megkeresem azt az elviselhetetlen perszónát, csakhogy ne csipogjon tovább, amikor ismét Jennire néztem...
- Te akartad, hogy így legyen. Te hívtad ide, igaz? - Mondtam, hogy utálom a meglepetéseket, de hogy éppen Ő... Tudhattam volna. Tudnom kellett volna, hogy ez sem több... Dühösen fordultam el tőle. Egyszerűen még csak a szemébe sem akartam nézni, mert féltem, hogy megégetem a tekintetemmel olyan dühös vagyok.  

- Csupán csak idő kérdése. Nem olyan vagy mint szerettem volna. Így talán már nem is érné meg annyira lerombolnom az illúziódat, várj csak a szőke hercegedre a fehér lovon. Sajnálom, nekem barna hajam van és fekete BMW-vel járok. Így már biztosan nem olyan mesébe illő. De akkor is csak azt tudom mondani, hogy ne legyél naiv. Akire Te vársz... Nos, Ő nem létezik. Tudom, ezt az anyádtól kellett volna megtudnod, nem pedig tőlem. De igazán követhetnéd kiváló példáját. Még sokra viheted. - Tény, hogy nekem egészen más sejtelmeim voltak vele kapcsolatosan, nem effélék. Azt még valahogy el tudnám fogadni, hogy nem kaphatom meg olyan könnyen, mint bármelyik más nőt. De hogy Ő diktálja a játékszabályokat, az nem tetszik. Ugyan akkor még sosem vallottam kudarcot. Ez most túlságosan is csúfos lenne, amit nem fogok megengedni... Fogalmam sincs már miért akarom annyira, de talán igaza van és már csak arra kellene, hogy lezárhassam ezt a dolgot és mindketten továbblépjünk. Nem értem mégis mit vár tőlem és hát nem könnyíti meg a dolgomat, pedig annyival egyszerűbb lenne mindkettőnk élete, ha tudnám mégis mit kellene ahhoz megadnom neki ahhoz, hogy széttárja nekem csábos lábait. Miféle macska-egér játék ez? Ahol sosem kaphatom el, mert mindig talál egy kibúvót? Ez nem ilyen egyszerű. Mert akarja, hogy ne adjam fel. Kétségtelenül élvezi, hogy majd megveszem utána. De mégis mire jó ez hosszú távon? Mert nincs az a varázslat, ami örökké tartana és ne volna megtörhető valamilyen módon.
- Mindegyik nő képes a visszautasításra. Csak én rosszul bírom és rajtad nem ezt látom... - Bármilyen meglepő tudom, hogy viselkedik egy nő, amikor tényleg nem akar valamit. Nem azt lehet kiolvasni a szeméből, hogy akarj még kérlek, mert megakarlak kapni, bár a félelem a csalódástól mindenki szemében ott van. Állítólag. Esetlegesen még az enyémben is fellelhető. Előfordulhat, hogy egyedül csak én látom így a dolgokat, mert azt látom csak, amit látni szeretnék? Akkor végérvényesen is kijelenthetem, hogy megőrültem.
- De nem fog elmúlni, mert nem engeded. - Egy nő sajátossága, hogy mindig képes ellentmondani önmagának, akár tudatában van ennek, akár nincs. De úgy tűnik mégis előszeretettel művelik ezt a mesterségüket. Nem értem miért olyan nehéz döntésre jutnia. Elvégre nem a kezét kértem meg... Nem kérnék, nem várnék mást tőle, minthogy egy éjszakára legyen az enyém majd ha úgy tetszik elfelejteni, bár ezt erősen kétlem, hogy úgy akarná. Nem túlságosan érdekel, hogy meddig bírná még elhitetni magával, hogy mástól is megkaphatja, azt amit tőlem szeretne, mert nem szándékozom végigvinni ezt a játékot.
- Az lennék? Te pedig egy ribanc vagy, húgi. - Először csak a viselkedése, most már az öltözéke is ezt tükrözi. Most határozottan elleneznem kellene, hogy ilyen göncökben hagyja el a házat, de felőlem azt tesz, amit csak akar. Nem fogom megakadályozni. Így is túl sok volt már az elém kigördülő akadályokból, amit csakis neki köszönhetek. Végső ideje volna megtenni bizonyos lépéseket. Méghozzá ott véget vetni mindennek, ahol vélhetően elkezdődött,l vagyis akinél elkezdődött. A régi énemmel valahogy magam is jobban szimpatizáltam. Szeretném visszakapni önmagam.
- Elengedtelek. - Löktem el magam a faltól majd mielőtt Vickie ránk talált volna felmentem az emeltre kicsit feszültség levezetni. Dühösen vágtam be magam mögött az ajtót, ami gondolom egyértelmű jele lehetett annak, hogy a szobámban megtalál. Egyetlen mozdulattal söpö9rtem le mindent az asztalról majd felborítottam, ekkor lépett be Vickie.
- Stephen, mégis mi bajod? Mit művelsz? Megijesztesz. - Megrémítem? Tényleg? Akkor talán nem kellene itt lennie és ha már amúgy sem Jenni hívta ide, amit még mindig kétlek, akkor mégis mi keresnivalója van itt? Mert az egész biztosan, hogy nem én hívtam ide vagyis én sem... Közelebb sétálva hozzá csuktam be mögötte az ajtót majd nekiestem, akár egy állat. Nem meglepő módon nem ellenkezett és szintén nem meglepő módon hamar eljutottunk az ágyig, ahová letepertem. Mi ütött belém? Azt teszem, amiben jó vagyok.  

Még magamnak is fáj beismernem, de nincs igaza. Mert nekem pontosan rá van szükségem. Talán még maga az ördög sem tudnám megmondani, hogy miért van ez. Én a legkevésbé. Elképzelése sincs róla, hogy mennyire nem akartam ezt. Mármint hanyatt vágni azt mindig is akartam, méghozzá nagyon. ebben viszont igaza lehet... Mert az tényleg csak a büszkeségemről és önérzetemről szólt volna. Nem is beszélve arról, hogy mekkora elismeréssel járt volna megdönteni a saját mostohahúgomat. Tehát mondhatni, hogy teljes joggal tart tőlem. És soha se adtam neki különösebb okot arra, hogy megbízzon bennem. Most viszont azt hiszem, hogy ezzel már elkéstem. Kétségtelen, hogy nem érdemlem azok után, hogy olyan mocskos módon elbántam megannyi nővel, ezért ez a minimum, amit megtehet. Nem Jenni az egyetlen, aki attól tart, hogy nem változom... Én is kételkedek abban, hogy egyáltalán valaha is megtudok változni. Még magammal sem tudom elhitetni. Vele mégis hogyan tudnám? Egyébként is nem elsősorban becsapni átverni szeretném, mert azzal magamat is becsapnám, ha azt állítanám, hogy csupán csak egy éjszakára szeretném megkapni. Ez a vágy annál jóval erősebb, minthogy egyetlen éjszaka csillapítani tudná. Eszméletlenül kívánom minden pillanatban és őszintén bevallom fogalmam sincs mit kellene tennem. Az már világos, hogy Ő nem szeretne csak egy lenni a sok közül. Tehát a jól bevált út nem igazán járható. Ugyanakkor elfogadni nem tudom. Beletörődni képtelen vagyok. Megakarom kapni bármi áron, de Ő láthatóan nem szeretne nekem ebben segíteni. Pedig szerintem bármit megtennék, amit csak szeretne, amit csak kérne tőlem. Csak kérnie kell. Változzam meg? Rendben van. Megváltozom. Én tisztában vagyok a körülményekkel és a következményekkel is. De Ő még csak azt sem tudja eldönteni, hogy mit szeretne. Én nem hiszem, hogy valójában azt akarja, hogy feladjam. Mert akkor nem tenné ezt velem. Azért teszi amit tesz,hogy ezzel is kínozzon, hogy lássam mi az amit nem kapok meg, pedig pontosan tudja, hogy majd megveszem érte. Ő pedig csak... Csak azt szeretné, hogy mutassak valamit, hogy bizonyítsam, hogy tudnék más is lenni. Csak azt tudnám hogyan csináljam. Mert az világos, hogy valójában nem szeretné ha végleg elengedném, ha csak ennyi volna.
- De nekem pontosan Te kellesz. Rád van szükségem ahhoz, hogy más legyek. Engedd meg, hogy más legyek... - Gondolom Ő is jól tudja, hogy még ha szeretném se tudnám megígérni neki, hogy bennem utána soha sem fog csalódni, mert önmagamat hazudtolnám meg, de legalább engedje, hogy megpróbáljam. Megpróbáljam valakinek nem összetörni a szívét. Mert biztosan képes vagyok rá. Képesnek kell lennem rá. Mindeddig ha nem kaptam meg azt a bizonyos esélyt, lehetőséget egyszerűen csak tovább álltam azt mondván, hogy nem kell eléggé ahhoz, hogy harcolni akarjak érte. De Jenn túlságosan kell ahhoz, hogy csak egyszerűen tovább álljak.
- Mert attól félsz, hogy a szemeidben meglátom az igazat? - Mert ebben az esetben nagyon is van mitől tartania. Felőlem tényleg addig áltatja magát ameddig csak szeretné, még akkor is ha úgy érzem ebbe belepusztulok, akkor is kifogom bírni, ha mindennek a végén megkapom, amit annyira akarok. Ha az enyém lesz végre. Nem tudom már hogyan szembefordítani az érzelmeivel, de továbbra is mindent megfogok tenni, amiben csak egy kicsi lehetőséget is látok.
- Pedig így van. Nagyon is hibás vagy a dologban. Miért vagy ilyen? Miért kell neked ilyennek lenned? - Tudom ostobán hangzik, de elképzelésem sincs arról, hogy mégis mi fogott meg benne annyira. egyszerűen csak már amikor megpillantottam tudtam, éreztem hogy valami történni fog. Sőt, talán már meg is történt, csak még meg nem vettem róla tudomást.
Tudhattam volna, hogy ez fog következni. Mondhatni tökéletes időzítés. De ez úttal nem zavartattam magam és miután becsukta az ajtót maga után ott folytattam, ahol annyiban hagytam köszönhetően ismételten csak Jennek. Gondlom már mindent látott és most hiába is fognék magyarázkodásba. Teljesen felesleges lenne. Bizonyára Ő sem hiszi ,hogy most azonnal utána fogok rohanni, hogy magyarázkodásba kezdjek, hogy mindez nem az volt, aminek látszott, mert nagyon is az.
- Vickie, mondanom kell valamit... Én nem szeretlek téged. Sosem szerettelek. Végig csak használtalak, mindig. - Vártam ki a megfelelő pillanatot, amikor a szemebe nézett. Még sosem csináltam ilyet és nem tudom mi ütött belém. Egyszerűen csak szeretnék már véget vetni ennek az egésznek, hiszen értelmetlen. Úgy hiszem már mindent megtudtam tőle, amit tudnom érdemes. Most már nincsen rá szükségem. Szóval, tekinthet minderre úgy, mint egy esélyre. Megadom neki annak lehetőségét, hogy több legyen ennél.
- Tudom. Mindig csak Jenni, igaz? - Hát valahogy nem ezt a kérdést vártam volna, de azért számítottam rá. Tehát mint kiderült mégsem olyan butácska, mint gondoltam.
- Igen. - Néhány pillanatig még némán meredtünk egymásra majd elengedtem és leszálltam róla. Már nem volna jelentősége folytatni. Gondolom most inkább csak elszeretne menni. Én pedig ez úttal kihagyom azt a részt, hogy marasztalnám és elmondanám neki, hogy a történtek ellenére még fontos a számmora.