Stephen Deschanel

• 1990. 04. 30. • 23 • foglalkozás: Diák • play by: Michael Trevino •  I'm a prince •

• ELŐTÖRTÉNET

- Ráhibáztam. - Kezdem már a fejemet fájlalni ettől a bájcsevejtől és nem tudom meddig akarja még ezt folytatni de nem elég rövid ideig. Mintha bármit is el érne ezzel. Még csak nem is szórakoztató, bár az már egy piros pont volna. Szeretem ha a nők el tudnak szórakoztatni már csak szóban is. Az már külön elismerést érdemel. Annyira nem szeretek ráhibázni dolgokra mert az által csupa olyan információt juttat a tudtomra ami már jóval több annál mint amennyi szükséges és amit tudni szerettem volna. Se időm se kedvem, se türelmem ehhez.ű. Én csak is a lényeggel törődöm. A jelentéktelen apróságokat meg hagyom a tanoncoknak vagy is a kisebbségnek. Sajnos nem érek rá és én sem vagyok mindenható.
- Megpróbáltam de ez ügyben és sajnos tehetetlen vagyok. Megvan kötve a kezem. Ha csak nem tudsz számomra valami újdonsággal szolgálni. Valami érdemlegessel. - Egy pillanatig kérdően nézek a szemébe majd elkapom tekintetem. Már vagy ezerszer árgátam magam a papírokon de csak az időmet vesztegettem. De csak nem szúrhatom hátba a saját apámat. Másik utat kell találnom. Egy kis kaput, apró betűs részt. Akármi megteszi ami fejtörést okozhat nekik. Ennek a cirkusznak mi előbb véget kell vetni. Éjszakákon át bújtam a könyveket, szabványokat, előírásokat, törvényeket. Ez a házasság ennél törvényesebb már nem is lehetne a külvilág szemében. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű de mit sem tehetek ellene. Tudom, hogy jól van több van a háttérben mint az ablakban. De ebbe a levesbe csak is ők ketten tudnak beleköpni. 
- Jennifer... Kérlek... Hagyd abba. - Nem elég ez a borzadály kávé most még ez is. Esküszöm már émelyeg a gyomrom. De ha hányásra kerül a sor hát biztos lehet benne hogy magamban tudom majd tartani még át nem érek a szobájába. Neki adom ha már neki köszönhetem. Legalább megtanulná hiába nem jártatni a száját és jól megrágni a mondandóját mielőtt ki köpné. 
- Te osztanád be? - Cinikus mosolyra húzódnak ajkaim. ez most valami vicc? Annak sem elég jó. Fontosabb emberek jó indulata felett is már szemet hunytam. Az övé már semmiség. Igazándiból már meg sem kellene hallanom.
- Nem kérhetnél csak simán egyet magadnak is? - Tudom kedves vagyok. Nem kell külön mondani. De akkor is? Én mikor rontok rá az ő szobájában és kényelmesedem ez az ágyában? Ki verné a balhét ahelyett hogy mással tenné ugyan ezt. Jellemző, egy nő soha sem tudja, hogy mikor mit kellene tennie és hogy azt hogyan is kellene jól csinálnia.
- Na most fejezzük be. - Nem tanúsítok különösebb figyelmet neki mikor is elhagyja a szobámat de örömtáncot tudnék járni ha egy kicsivel jobb állapotban lennék. Talán még egy imát is kicsikarnék magamból ha tudnék akár egyet is.
- Apa... Szia. - Fordulok hátra mikor mozgást észlelek és nem olyan Jenny-set, Lekezelünk majd végig hallgatom mondandóját mert már a szemén látom hogy van. Több is mint szeretném és miért érzem úgy, hogy nekem nem fog túlzottan tetszeni. Túlságosan jó kedve és amolyan fülig száj. Valami nagyon nagy baj van.
- Igazán nem szeretnélek sokáig fel tartani hiszen Jenny épp az imént újságolta, hogy a családi nyaralóba készültök és meg kell mondjam Helena és én nagyon örülünk, hogy ilyen jól kijöttök egymással. Erről még csak nem is álmodtunk. - Szinte lélegzet vissza fojtva hallgatom végig Rick szavait. Fel tudnék robbanni a dühtől. Kész csoda hogy még nem okádok tüzet és nem füstölnek a füleim de idő kérdése. Kissé zavarodottan habogni kezdek. Ez most nagyon fájt de persze lepereg ez is mint eddig minden. Ha belepusztulok sem mutatom ki.
- Mi...? Ja... Ö igen... Apa... Át is megyek hozzá... Szólni neki, hogy lassan akár indulhatunk is. Csak szerettünk volna megvárni titeket. Azért remélem majd még tudunk beszélni. Mert nagyon kíváncsi vagyok ám. - Ezen szavakkal kerülöm meg és egyenesen Jennifer szobája felé veszem az irányt. Kész csoda, hogy az ajtó a keretében maradt. 
- Te meg még is...? - Elképedve pillantok oldalra majd egy mély levegőt veszek az újrakezdéshez. 
- Üdv Helena. - A legbájosabb műmosolyommal fordulok felé, hogy addig sem keljen Jeniferre néznem. Mert ott ki szállna a dugó végképp.
- Remélem jól éreztétek magatokat. Mi is minden erőnkkel azon leszünk Jenny-vel, ugye? - Hátra pillantok drága húgocskámra fülig érő szájjal és valami hasonlót várnék el. De ezek után ez már nem lesz probléma. Minden oka megvan vigyorogni. Tegyen is úgy amíg még lehet.

istenem, ezen most annyira nevettem, tudva azt, hogy Jennifer miket válaszolgatott végig.ti aztán tényleg néha magatok alá ássátok a vermet, és szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a párt szétfogjátok robbantani.
a legbájosabb műmosolyos dolgot szinte láttam is magam előtt, mint ahogyan az egész kis jelenetet, amit leírtál ide. mindennel maximálisan megvagyok elégedve, és szerintem jó ötlet volt, ahogyan így írtátok meg a szerepjátékos példátokat! nyomás avit foglalni, és szerezzél bombákat...