-Köszönöm ezt is.
Mosolygok rá, majd elgondolkodok azon, amit mondott. Hogy barmikor nagyon szívesen? Tényleg? Mondjuk tényleg nagyon szimpatikus a srác, ezt az is bizonyítja, hogy akár a szobájába is hajlandó vagyok vele felmenni filmet nézni.
A következő kérdésére viszont pajkosan elmosolyodok.
-Tudod, szeretek mindent magam intézni. Úgy biztosra  megyek.
Rákacsintok, majd elnevetem magam. Ugyan, dehogy akarom elásni, meg vérbosszút állni rajta, csak olyan viccesen és komolyan hangzott a dolog, hogy nem hagyhattam ki. Mikor bevallja, hogy zavarban van, én is csak egy zavart arcot tudok vágni, ugyanis fogalmam sincs, mivel hoztam zavarba. De hasznos info, zavarba lehet hozni, hahhhahha! Mondjuk aztán beugrik, mivel hozthattam zavarba és felnevetek.
-Ó, pedig nem szántam annyira komolynak és mélyenszántónak, mint ahogy hangzott. De tényleg.
Oké, néha komolynak is kell lenni, de ez most határozottan nem az a helyzet. És nem is vágyom arra, hogy a beszélgetés elterelődjön valami komoly, filozofikus irányba. Á, nem kell az nekem.
-Úriember? Hmmm, örülök neki.
Fontos nekem, hgy egy pasi legalább egy kicsit legyen úriember, de tényleg.
Közben megérkezünk a szobába, nagy levegőt veszek, mielőtt belépnénk, hiszen mégis csak egy fiúszobáról beszélünk, ki tudja, mi vár ott rám. De nem, kellemesen csalódok, annyira nem vészes a helyzet mint gondoltam. Le is teszem az asztalra a két poharat, majd zavartan megállok a szoba közepén.
-És most?
Ránézek zavart és kicsit ijedt tekintettel, hiszen azért mégsem vagyok hazai terepen, hogy csak úgy ledobjam magam valahová- pedig simán megcsinálnám.

- Értem, szóval ha valamit jól akarsz csinálni, akkor csináld magad alapon? - Ebben teljesen egyet tudok érteni vele, kivétel ha mondjuk valami tananyagról van szó. Vészhelyzet esetén bárkié tökéletesen megteszi, de ha van rá időm rendesen és még időben eszembe is jut, hogy azt még meg kellene csinálni, akkor azt is jobb szeretem magam összeállítani és abból tanulni aszerint, hogy számomra mi számít fontosnak, mert könnyen lehet, hogy az egy kapott jegyzetben nincs benne, pedig nekem szükségem lenne rá.
- El is van felejtve. - Egyébként is kiválóan alakítom az alkalmi süket szerepét, de ezt most véletlenül meghallottam és nekem kissé túl komolynak tűnt a jelenlegi témához mérten, de akkor tegyünk csak úgy mintha semmi sem maradt volna meg ebből...
- Mit is mondtál? Nem figyeltem... - Kérdeztem vissza mosolyogva majd rákacsintottam ezt is annak jeléül, hogy én már el is felejtettem, hogy mit mondott az imént. Különben sem terveztem túlságosan komoly dolgokról beszélgetni most. Most annyival is tökéletesen beérem ha emberi ábrázatot tudok erőltetni magamra és nem úgy vonszolom végig magam a kollégiumon mint egy zombi. Bevallom nem vagyok ma nagyigényű...
- Nekem mindegy, csak ne nézz így rám... - Hogy hogyan? Nem is tudom olyan zavartan. Nem mint aki zavarban van, sokkal inkább emlékeztet a tekintete egy elveszett kislányra azzal a nagy meleg barna szempárjával. Vagy... Eddig mindenkiél működött volna? Egyáltalán fogalmam sincs mikor szokta bevetni, de máris hatásosnak ítélem meg. Aminek nem lesz túl jó vége, ha máris ilyen hatással tud lenni rám. Hol is van az a bizonyos ásó?
- Csak helyezd magad kényelembe. Néha majd vágj oldalba, ha látod, hogy már nagyokat pislogok. Tényleg... - Jegyeztem mosolyogva, de ugyanakkor nagyin is komolyan gondoltam. Oké, nem arra kértem meg, hogy rendezze a bordáimat másfajta neki tetsző sorrendbe csak ne engedje, hogy elaludjak. Lövésem sincs mennyit aludhattam, de nyilvánvalóan nem eleget.

-Természetesen, ez a legbiztosabb, viszont ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnéd, nincs, akit hibáztass. Ez az árnyoldala.
És tényleg, ha biztosra akarsz menni, csináld magad, ne bízd másokra, mert lehet, hogy silány eredményt fogsz kapni, esetleg félmunkát vagy hasonlót. Neeeeem, ez így nem okés. Kivéve a takarítást,  mosogatást és egyéb borzalmakat. Na, azt nyugodtan elvégezhetik helyettem, azért egyáltalán nem fogok panaszkodni, sőt.
-Nem tudom... Tudod, elég feledékeny vagyok, gyakran elfelejtem, mit mondtam pár perccel előbb, szóval  nézd el nekem ezt az apróságot.
Hát, ha ő már el is felejtette, én miért ne tegyem?  Mikor megkér, hogy ne nézzek ÚGY rá, kicsit zavarba jövök, elgondolkodok, majd eszembe is jut, azaz rádöbbenek, hogy mire is gondolhat és természetesen azt a zavart arckifejezést nem lehet letörölni az arcomról.
-Mármint, hogy így ne nézzek rád?
Kérdezem mindezt persze már akkor, mikor elnevettem magam és az arckifejezésem is eltűnt. Mikor közli velem, hogy szimplán helyezzem magam kényelembe, meg is teszem, azonban mikor említi azt, hogy elalhatna, csúnyán nézek rá.
-Hát azért jöttem fel, hogy aludj? Majd alszol a sírban, most megnézünk egy jó filmet.
Igen, fel  vagyok pörögve, ő mondjuk ennek nemtom, mennyire örül, de hát most így járt. Filmezni jöttem, nem aludni. Mondjuk abban, hogy felpörögtem, szerintem a kávé is fontos szerepet játszott.

Na igen, veszíteni sosem valami felemelő érzés, de ettől függetlenül mindenki életében előfordul akár akarjuk, akár nem. Nincs mindig feltétlenül bűnbak, akit hibáztathatunk, de ugye ezt sem olyan egyszerű elfogadni és elkönyvelni magunkban, hogy simán csak nem az elképzeléseink szerint alakultak a dolgok, mert az nem lehet. Pedig nagyon is megtörténhet. Mind tapasztalhattunk már és meglehetősen pocsék érzés.
- El van nézve... - Csak azt tudnám mit is kellene elnéznem. Na jó, persze emlékszem még rá, de mindent a megnyerőbb hatás kedvéért, nemde? Szóval feledékeny? Még a végén kiderül, hogy nem is különbözünk olyan sok mindenben, nem mintha ezt állítottam volna, csupán csak ahhoz az időhöz viszonyítok, amit egymás társaságában töltöttünk. Nekem személy szerint mindig van egy olyan érzésem, hogy valamit biztosan elfelejtettem, hol nem is...
- Olyan nagy bambi szemekkel... vagy ez lenne a titkos fegyvered, ami mindig beválik a férfiaknál? - Ez most mondhatni komolyan gondoltam, amennyire egy ilyen jellegű kérdést komolyan lehet venni és amit jó lenne tudni már csak azért is, hogy abban az esetben ha szükséges én is felhúzzam a kesztyűt.
- Szánom-bánom, megígérem nem fogok elaludni. Most amúgy sincs kedvem az ásáshoz, az túlságosan kimerítő. - Mégis ki szeretné a fárasztó dolgokat? A sírásás pedig főleg nem tartozik a szórakoztató tevékenységek, elfoglaltságok közé, legalábbis az én listámon. Meg kell mondjam szörnyen röstellem magam, annyira hogy én is megpróbáltam bevetni ellene a bambi tekintetet.
- A harmadik részt beszéltük meg, ugye? - Mit is mondtunk a feledékenységről? De közben már kapcsoltam is be a laptopot, hogy kikeressem a filmet.