Mit is mondhatnék? Az én unokatestvérem sosem volt szokásos, vagy unalmas. Nem mondom, hogy ez rossz, de meg kell hagyni, eléggé lesokkolt, amikor a nagybátyám közölte velem, hogy a kislánya, Dulce babát vár. Először azt hittem, viccel, de az arca elég komoly volt, szóval végül elhittem neki, és fel is hívtam Dulce-t, hogy beszélgessünk róla. Megtudtam néhány dolgot, de nem eleget. Azt hiszem, az olyan kaliberű dolgokat, mint az apaság kérdése majd személyesen fogjuk megbeszélni. Tudtam, mikor jön vissza, és azonnal fel is hívtam. Ja, igen, Dulce úgy döntött, hogy a terhessége alatt hazamegy Calabasas-be, de én ezért nem is hibáztatom... Tényleg csak annyi, hogy hiányzott, és bár itt voltak a barátaim, azért nekünk kettőnknek különleges a kapcsolatunk. Rokonok is vagyunk, egy a vérünk, mégis vannak dolgok, amikben különbözünk, de rengeteg közös vonásunk is van. Ráadásul teljesen őszintén beszélhetünk egymással, a család szent és sérthetetlen kötelék nálunk.
A találkozónkat délután kettőre beszéltük meg, addig tanulgattam a dolgozatokra, de igazából mindig az órát lestem, hogy mikor indulhatok el meglátogatni. Közben fel kellett készítenem magam a látványra, nyilván jó nagy hasa lesz. Utánaszámoltam, és az ötödik vagy hatodik hónap körül járhat, ami már elég nagy pocakot jelent, legalábbis biológiai ismereteim ezt támasztják alá. Alig várom, hogy mindent átbeszéljünk...
Amikor az óra huszonöt perccel kettő előtt járt, azonnal kipattantam az ágyamból, összeszedtem a cuccaimat, és mentem is Dulce lakása felé. Tudom, hogy nagyjából harminc percnyire van innen gyalog, kocsival pedig alig hatra, de most szükségem van egy kis friss levegőre, ráadásul így előbb elindulhatok. De azzal is tisztában vagyok, hogy a lépteim valószínűleg kétszer annyian lesznek, mint nyugalmi állapotban, szóval simán odaérek huszonöt percen belül. Természetesen így is lett...
Ahogy odaértem, megnyomtam a kapucsengőt, s alig néhány másodperc múlva már meg is hallottam ismerős hangját, ami azonnal mosolygásra késztetett.
Elindultam felfelé, és nem messze a lépcsőtől meg is láttam őt, óvatosan öleltem meg, nehogy kárt tegyek a kis másodunokatesómban.
- Annyira hiányoztál! - jegyeztem meg, miközben körbevezetett a lakásba. Azonnal szemet szúrtak a babacuccok, de egyelőre nem tettem rájuk megjegyzést.