.

NOAH

Noah édesdeden aludt mellettem, és nem volt az a pénz, amiért felébresztettem volna. Én is nagyon fáradt voltam, de korán reggel arra keltem fel, hogy Justin hatalmasakat rúg, és ezután már nem tudtam visszaaludni. Kimentem a konyhába, és elpakoltam a whiskey-s üveget, Noah elhajított pólóját pedig bedobtam a szennyes kosárba, lévén, hogy tegnap mondta, hogy valószínűleg marad. Nekiálltam, hogy valami reggelit készítsek, de borzasztóan szarul főzök, úgyhogy nem akartam semmi puccoshoz hozzákezdeni, mert még a végén ehetetlen lesz. Maradtam a jó öreg fahéjas franciapirítósnál, azt mindenki szereti. A kutyusok szinte mind követnek mindenhová, mióta terhes vagyok. Szerintem ők is tudják, valahogyan megérzik, és így akarnak megvédeni. A képeket, amiket tegnap végre megkaptam a dokitól, kitettem a hűtőre, és 3 percig csendesen néztem. Már most imádom a kislegényt, pedig még nincs is itt. Eleinte nagyon feszült voltam Sava miatt, meg az egész Noah ügy miatt, de mikor tegnap elmondta, hogy hónapok óta nem beszéltek, mert elvonón volt, megnyugodtam. Mármint maga a tény, hogy a gyerekem apja (99%-os valószínűséggel) elvonón volt, az eléggé frusztrál, de azt mondta, ha Justin megszületik, leáll vele… Egyre inkább kezdek mindenki mást elfelejteni, és csak a babára gondolni.
Főztem kávét, csináltam narancslét, és épp mikor letettem a többnyire szénné égetett franciapirítósokat az asztalra, Noah kivánszorgott a hálóból.
- Jó reggelt... – mosolyogtam – Tegnap elég sokat ittál, úgyhogy gondoltam szólok megint, ha esetleg elfelejtetted volna, hogy ma megyek a dokihoz ultrahangra… Megnézi, hogy Justin még mindig fiú-e.
Kedvesen mosolyogtam, majd a hűtőhöz mentem, és kivettem két Orgain-t (protein shake).
- Szerintem inkább igyál ilyet reggelire. A pirítóst kicsit odaégettem. – nevettem.

Dulce

Szörnyen aludtam. Rég nem ittam ennyit, és gyógyszert sem vettem be, ami még inkább dobott azon az egészen. De mondhatni, hogy nem volt annyira rossz éjszakám, már amennyire emlékszem rá. Néhány részlet kimaradt, na. Már vagy egy órája forgolódhatok, de még lusta vagyok kimászni az ágyból, és nincs is rá erőm. Pláne azért, mert Dulcénél vagyok. Nincs vele semmi bajom őszintén, csak ma realizálódott bennem, hogy valószínűleg az én gyermekemet hordja a szíve alatt. Ezzel nincsen semmi baj, meg nem is lesz, de könyörgöm. Én gyógyszerfüggő vagyok. Mondhatni, hogy az életem mindenhogyan van, csak jól felépítve nem. Most jöttem ki az elvonóról, nincs nagyon biztos állásom sem, az éneklésen kívül, és pláne nekem kellett nem elővigyázatosnak lennem. Komolyan mondom, ennél jobb már nem is lehetne.
Lassan kikászálódok az ágyból, és feltűnik, hogy jóformán semmilyen ruhadarab nincs rajtam, így magamra rángatom az alsómat, a pólómat nem is keresem, az valahol nem itt van, hanem messze. Rettenetesen fáj a fejem, ezt már elég régen tapasztaltam… Azt hiszem másnapos vagyok, de rettenetesen. Még jó, hogy nem futok a wc-re, hogy kimenjen az előző esti gyomortartalom. Nehezen ugyan, de lebotorkálok a lépcsőn, egészen a konyhába, és egy álmos, de kedves mosollyal köszöntöm Dulcét. Persze másnapos is vagyok, de az nem is látszik annyira… Na jó, egy kicsit, de csak egy egész kicsit.
-Jobbat. Szörnyen vagyok… Nincs valami fájdalomcsillapítód? – túrok bele a hajamba, és nyomok egy puszit Dulce arcára, lezuttyanok a székre, és mereven bámulok magam elé. Annyi szent, hogy szörnyen rosszul vagyok. Az ultrahangra emlékeztem, így csak bólintok rá, hogy oké, a felém nyújtott shake-t visszautasítom.
-Inkább az odaégetett pirítós, azzal jól lakok. –nevetek halkan, és megtámasztom a fejem. Egy két percig gondolkodok, és felkelek, majd töltök magamnak kávét. Még emlékszem rá, hogy mi hol van, így ez nem lesz nehéz ügy.