Ro, te vagy az?

Nos, nem. Én nem... Én egyáltalán nem néztem bele Rosie mappájába... Az adatait meg sem lestem! Ugyan már, egy ilyen dolog nem lenne méltó hozzám. A sors szele csakis véletlenül fújt erre az egyik kevésbé feltűnő, fekete és sötétített ablakú kocsimban.
A hatodik cigi lógott ki a számból, már szinte fel sem tűnt az illata, ami belepte az egész autót. Vagy talán a vodka nyomta el, amivel néha megnedvesítettem a számat? Az egészségtelen illat mellé még Justin Bieber elviselhetetlen hangja is társult - és a kettő közül ez feltűnt, és nehezen viseltem el. Kezemmel a rádió felé nyúltam, hogy valami normálisabb zenét keresek, miközben valaki csak folyamatosan a Lolly-t énekelte. Féltem, hogy sosem fog kimászni a refrén a fejemből.
 Megnyomtam a gombot, amitől megkellet volna szűnnie ennek a zenének, és egy másik csatornára kellett volna váltania. Ám ahelyett, hogy elhallgatott volna Justin Bieber, megakadt a hangja, és változatlanul csakis a Lolly-t énekelte. Még egyszer megnyomtam a gombot, az újra és újra, míg nem az aprócska alkatrész le nem pottyant.
 Hangosan káromkodva álltam félre az utcán. Miután kézzel nem értem el eredményt, a lábammal kezdtem rugdosni a szerkezetet. A Lolly refrénbe már egy segítséget kérő női hang is betársult. Csakhogy a dallal ellentétben ez idevaló és életszerű volt.
 Az ülésbe merevedve hallgatóztam, majd körbekémleltem. A lámpák fénye két alakot világított meg az egyik falnál. A szívverésem felgyorsult, az adrenalin pedig beszökött az ereimbe. Hangosan kicsaptam a kocsiajtót, és mindenféle segítőeszköz nélkül a két idegen felé rohantam. Közben persze nem feledkeztem el a csuklyám jótékony takarásába burkolózni.
 - Hé! Maga ott! - emeltem fel a kezem az alakra mutatva. Minél közelebb értem, annál jobban világosodott meg a szemem előtt a helyzet. A falhoz szorított ismeretlen egy nő volt. Vékony combjain vándorolt a férfi keze. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy szenvedélyből estek egymásnak.
 - Vegye le a hölgyről a kezét! - kiabáltam a férfira, aki most végre felém is fordult. Átlagos arc, barna haj és barna szem. Nem nézett ki úgy, mintha jó kondiban lenne, inkább eltunyultnak látszott.
 Megragadtam a felsőjét, és elhúztam a zokogó nőtől. Ránéztem a nőre, de semmi sem maradt meg az arcából, ám mintha a szívem még ennél is gyorsabb ütemre kapcsolt volna a dühöm mértékével párhuzamosan. A mocskos szavas vízfolyásként áramoltak ki a számból.
- Undorító, ocsmány, kielégítetlen - soroltam a mellékneveket, amikhez folyamatos ütések járultak. Az elején még próbált visszaütni, egyszer sikeresen eltalálva az arcomat. Az indulattól nem éreztem a fájdalmat, de a vér sós ízét a számban már igen.
 Padlóra küldve a pasi kijátszotta az utolsó kártyáját: egy kést halászott elő a zsebéből, hogy aztán mélyen a lábamba mélyessze.
 A megsebzett bal lábam megremegett, én pedig kezdtem elveszíteni az egyensúlyomat. De a kezem sértetlen volt, így még pár ütéssel biztosítottam a férfi harcképtelenségét.
- Így próbálkozzon még egyszer a gyengébbik nemnél! - köptem a szavakat nehezen lélegezve, de azért vicsorogva. Elégedetten néztem, ahogyan megsebesült kutya módjára elcammogott a férfi.
- Megérték azok az önvédelmi órák... - vigyorogtam magam elé, aztán a földre vágódtam. Nem, nem direkt tettem, hanem elvesztettem a lábam feletti kontrollt.
- Hölgyem, a világért sem akarom felborítani a lelki nyugalmát ennél is jobban, de megtenné, hogy a kocsimhoz segít? - kérdeztem anélkül, hogy a nőre néztem volna. De a lelkem sajgott, kiáltozott, hogy emeljem fel a fejemet.

Tagged to:Ro ♡|Word count:számold meg!|Look: KATT.|notes: ne butáskodj, tökéletes lett  

Ro, te vagy az?

Sosem volt még komolyabb sérülésem, a kórházban is csak látogatóként szoktam járni - általában Cheryl-hez, mostanában hajlama volt a gyógyszer túladagolásra. De a lábamba élesen hasító fájdalmat elnézve ez egyszer páciensként kell a kórházba mennem.
Valaki mellém mászott. Hallottam szapora lélegzetvételét, és édes, kellemes emlékeket időző illata kúszott az orromba. A szívem a kinti hideg ellenére megtelt melegséggel, és megnyugodtam. Nem voltam dühös az idegen fickóra, nem éreztem késztetést arra, hogy ironizálva beszéljek a mellettem lévő nőhöz. Csupán rendkívül fáradtnak, de boldognak éreztem magam.
Ismerős hang hálálkodott nekem, majd egy puha száj csókot intett az enyémre. Értetlenül néztem magam elé.
 - Már megbocsásson, kicsit zavar ez a túláradó lelkese... - kezdtem bele felvont szemöldökkel. Aztán a tekintetem a nő arcára kúszott. Bármikor megismertem volna azt a kis fitos, aranypettyekkel díszített orrot, a hideg színű szemeket, és a sötét, kávészínű hajat.
 - Ro? - csúszott ki számon a kérdés. Szívem nagyot dobbant a lány nevére. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tényleg megtalálom. - Nem érdekel a kórház. Jól vagy? Ugye nem jöttem későn? Nem bántott? Hogy kerülsz ide? - rohamoztam meg kérdéseimmel, arcát két kezem közé fogva.
Miután rájöttem, hogy kit mentettem meg, a sokkhatás és az aggódóroham kicsit késve érkezett meg. Ajkamba haraptam, elfojtva a dühös szavakat, a kezem remegett. Az sem érdekelt volna, ha itt elvérzem. Csak Rosie-t akartam egy biztos helyre vinni, ahol ilyen mocskos alakok nem érhettek hozzá. De azt hiszem, hogy nem akartam, hogy rajtam kívül bárki is úgy érjen hozzá.
 Szóval, összeszedtem minden akaratomat, és elengedtem az arcát. Bizonytalanul hasra gördültem, hogy onnan négykézlábra küzdjem magam. Másodpercek eltelte után két lábon álltam, kezeimmel felhúzva Ro-t.
 - Hová vigyelek? - biccentettem az autó felé.

Tagged to:Ro ♡|Word count:számold meg!|Look: KATT.|notes: ne butáskodj, tökéletes lett