- Megjöttem! - kiabálok a lakásba, miközben a lábammal - és persze egy hatalmas rúgással kísérve - becsukom magam mögött az ajtót. A suli utolsó félévében vagyunk, és már két hónapja nem vagyok kolis. Eddig sosem futotta saját albérletre, aztán nem olyan régen megismertem Őt! Nem csak a tökéletes test és bájos személyiség fogott meg, hanem az is, hogy albérlő társat keresett. Én pedig nagy vigyorral osztottam, szoroztam és kevéske pénzemmel, na meg a "jól tanulsz, én pedig jóra akarok vizsgázni" mondattal bepróbálkoztam nála. Lehet hogy átlátott könnyűszerrel rajtam, azonban kellemes mosolyommal bizonyára levettem a lábáról, lévén, hogy egy ideje már együtt élünk. Igaz, külön szobában, de mégis egy légtérben.
Ahogy beljebb sétálok, orromat megcsapja samponjának kellemes virágillata, én pedig mélyet szippantok a levegőből. Az oxigén és a vágyakozás teljesen felpezsdíti a sejtjeimet, most még az sem jelent kihívást, hogy további perceken keresztül tartsam a hatalmas papír szatyrokat, melyek roskadásig tele vannak étellel. Már egy hónapja nem vásároltam be, úgyhogy itt volt az ideje, hogy lássa, nem csak az izmos férfitestet képviselem hajlékunkban, hanem a gondoskodó embert is, aki nem nézi jó szemmel, hogy mellette az éhségtől kókadoznak.
- Hoztam kaját! - rikoltom, majd a hatalmas tasakokat piramisszerűen feltornyozom a konyhai pultra. Van itt minden! Felvágott, kenyér, még hízlaló kaják is, na meg az elmaradhatatlan csoki adagja, ami nélkül nem is tudunk leülni tanulni. Pedig ha tudná, hogy azokban a csodás percekben melyeket kettesben töltünk, én inkább azon kattogok, hogy törékeny testét hogyan tudnám a magamévá tenni. A mateknak maximum annyi köze van a dologhoz, hogy hányszor ismételve..

Nyílik a fürdőszoba ajtó, ő pedig felcsavart hajjal, törülközőben siet felém. Láttam már így, persze szimplán csak barátilag és fél percre, azonban most eltátott szájjal bámulom érkeztét. Tökéletes bőre a halovány napsugártól ragyog, szája rózsaszíne még inkább kiemeli szemét, és a haja... imádom a dús tincseit, melyekbe oly szívesen markolnék. Ádámcsutkám a hatalmas nyeléstől szinte már hullámzik, tekintetemből pedig a nyers akarást és vágyat olvashatja ki, ha rám néz. Nem akarom megtenni az első lépést, nem akarom megrémíteni azzal, hogy lássa, mennyire izgat és kívánom. Azonban tény, a kezemnek alig tudok megálljt parancsolni, hogy ne nyúljon ki felé, és kapja el az aprócska törülközőt és szaggassa le az anyagot, mely testét takarja.
- Csokit? - kérdezem küszködve, majd próbálok másra gondolni. Mondjuk elefántokra.... rózsaszín elefántokra... ~

Virágillatot árasztva magából parádézik előttem, én pedig ezt az egész helyzetet nem nagyon tudom lekezelni. Kezem ökölbe szorul, apróra vágott körmeim a húsomba marnak, és mindezt úgy, hogy közben egy vadalmához hasonlítok a vigyorgásom miatt. Fogsorom kivillan, és mikor mogyorós csokit kér, esküszöm, még szedreset, málnásat is szereznék neki, vagy épp olyat, amit a Holdon állítanak elő, csak azért, hogy boldoggá tehessem. Egy lépést hátrálok, majd megpróbálok belenyúlni a hatalmas zacskóba, de csak azt érem el, hogy a tetején lévő konzerveket és zöldségeket a földre borogatom. Szememmel a plafont pásztázom forgatva, és próbálok nem vörössé válni a bénázás miatt. Na igen, ha nem egy szál pendelyben parádézna, és én nem akarnék érte mindent megtenni, nos akkor nem hoztam volna magam ilyen helyzetbe. Mert ez nem normális, abszolút nem! Egy nőért sem tepertem még, mindig a lányok kezdeményeztek, és hát őszintén szólva, a nadrágom sem volt ennyire szűk soha egyetlen nőnemű egyén felbukkanásakor sem. Valamiért csak ő váltja ki belőlem ezt a reakciót.
- A francba, bocsi! Amúgy van, valahol a legalján… - hadarom, miközben próbálom összeszedni a lehullajtott darabokat. Térdre vetem magam, majd szemtől szembe találom magam a hosszú lábaival. Újból nagyot nyelek, majd próbálok nem idiótán viselkedni. Hiszen férfi vagyok, egy kandúr, aki becserkész és nem ereszt! Vele is ezt akarom tenni, már csak rá kéne beszélnem magam, és a testemet, hogy nem kell ehhez idiótán viselkedni.
Lassan felegyenesedem, miközben az asztalra pakolom a kezem tartalmát, majd a lányra nézek, aki épp ekkor válik hófehérré. Keze ökölbe zárul, én pedig hangosan röhögni kezdek, mikor kiakad a pók miatt.
- Ezt itt? De hát ez apró! És szerencsét hoz! Nézd! – veszem le az apró állatot, majd zárom a kezembe és lépek közelebb Rosie-hoz, hogy megmutassam neki a legújabb szerzeményem.
- Akkor ezek szerint nem engeded meg, hogy óriás pókot tartsak?! Na ne félj, nézd meg! – mondom, majd próbálkozom megbarátkoztatni a helyzettel. Hiszen ez az apró jószág nem csinál semmi rosszat, egyszerűen csak van, himbálózik, és levadássza a szúnyogokat, amik megcsípik hamvas bőrét. Szóval ha így nézzük, igazán hasznos, és kedvelnie kellene ezt a kis pókot!