A rácsos ajtó bezáródott mögöttem, a kulcs kattant a zárban, kelletlenül morogva ültem le a kényelmetlen, láncok által a falon tartott... padra? Nem is tudom, minek lehetett ezt nevezni. Nem egy rendőrkapitányságot és cellát jártam már meg, de ez mindent túlszárnyalt... Aszt hiszem, akkor már szívesebben ültem volna az elvonón, vagy a börtönben, ott legalább nem méregetne éhes tekintettel valami öreg, pedofil faszi, nem szólogatna be nekem, na és ofkorsz nem verné a farkát, azt elképzelve, hogy pont engem dug seggbe. Oké, ezzel igazából nem lenne semmi gond, ha valamennyivel fiatalabb lenne, dögösebb és kevésbé büdös... De így, hogy seggrészeg, és ide érzem tőle az olcsó alkohol szagát... Fúj, inkább kihagyom.
Most biztos elgondolkodtál azon, mégis mi a fenét keres a rácsok mögött az egyik legnagyobb angol bank vezérigazgatójának a fia. A válasz egyszerű... Elkaptak, amikor az egyik bevásárlóközpont parkolójában kokaint vettem egy díler haveromtól. A srác lelépett, engem meg elkaptak. Az már mellékes, hogy annyira ismert voltam a rendőrtisztnek, hogy engedett a kocsiban cigizni, és menet közben még a McDonald's-ba is beugrottunk, hogy vegyünk nekem valami normális kaját, de a procedúrát be kellett tartani, le kellett ültetniük huszonnégy órára, majd fel kellett hívni az apámat, hogy a kicsi fia a sitten ül, és egy pedofil csöves előtte veri magát. Hogy apuci hogy reagált? Sehogy. Fel se vette a telefont, és fogadni mertem volna, hogy megint a titkárnőjével kufircol valamelyik olcsó, városszéli hotelben... Vagy már az irodában, a kanapén?
Pfuj, arra a kanapéra se ülök le többet.
Lefeküdtem arra a padszerű cuccra, begyűrtem a bőrdzsekimet a fejem alá, a lábaimat pedig feltettem a láncra, ami megnyikkant az acélbetétes bakancs súlya alatt. És ha éjszaka leszakad alattam? Már csak a puszta gondolatára annak, hogy a földön kéne töltenem az éjszaka további részét, kirázott a hideg. Nem azért, mert egy elkényeztetett ficsúr vagyok... Tizenhat éves korom óta több időt töltöttem a rácsok mögött, mint otthon vagy az iskolában. De nézzetek csak rá arra a padlóra, nem is akarom tudni, mi minden volt már rajta... Egyáltalán itt takarítanak?
Valószínűleg továbbra is ezen filozofáltam volna, hacsak el nem szaladt volna a padlón egy patkány. Nagy, szőrös, igazi patkány. Megállt a cellám közepén, körülszaglászott, majd apró, fekete gombszemeit rám szegezte. Próbáltam őt magamhoz csábítani, de megijedt, és elszaladt, én pedig újfent magamra maradtam.
Előástam a zsebemből a telefonomat, ránéztem a kijelzőre, 22:13-at mutatott.
Még huszonhárom óra és negyvenhét perc, és szabad vagyok.