Vera Bonham

• 1986. április 27. • 27 • foglalkozás: városlakó • jenna louise coleman • i’m a normal person •

• ELŐTÖRTÉNET
Szeretnék egy nagyobb lakást. Talán egy házat, ami csak az enyém. Csodálatos környéken lenne, mindenhol csak fák lennének az út mellett, és az összes szomszéd imádna engem. Berendezném teljesen egymáshoz nem illő bútorokkal és mindent a szörnyű kis emlékeim borítanának, de mindegyik egy apró darab lenne belőlem és aki belépne, már abban a pillanatban érezné, hogy na, ez tényleg én vagyok. Minden hónapban új függönyöket és asztalterítőket meg díszpárnákat vennék, hogy aztán egy idő múlva már annyi felgyűljön belőlük a gardróbban, hogy a ruháim mellé se férjenek. Minden hétvégén sütemények illata lengene be mindent, aztán még napok múlva is a maradványokat kaparnám a sütőformákból, mert mindig lusta lennék egyszer végre rászánni az időt és rendesen elmosogatni. Pedig mindig rend lenne nálam, mert minden szabad percemet arra fordítanám, hogy takarítsak vagy mindent visszarakjak a helyére. Áthívnám a szüleimet minden második hétvégén, és főznék nekik valami finomat, hogy aztán, amikor kifelé menjenek, az az elégedett mosoly legyen az arcukon, amit mindig látni szerettem volna.

Mégis csak egy apró lyukban élek, de legalább elmondhatom, hogy nem a város legrosszabb részén található. Fák csak a több száz méterre található parkban vannak, bár azok alatt is található néhány hajléktalan. Régen volt már annyi pénzem, hogy valami szépet vehessek csak magamnak, de a régi kis tárgyaimat még mindig ugyanolyan szeretettel őrzöm. A szüleim már hónapok óta nem jártak felém, hiszen alig beszéltünk azóta, hogy otthagytam az egyetemet. Számukra ez nagy csalódás volt, de hosszas gondolkozás után mégis arra jutottam, hogy fontosabb az, hogy én jól érezzem magam, mint hogy életem végéig csak próbáljak megfelelni nekik. Legalább a sütemény része megvan, de… Mégis mit ér egy tálca édesség, ha nincs valaki, akivel megoszthatnád?

Szeretném azt, ha könnyebben megnőne a hajam és nem kellene éveket várnom ahhoz, hogy végre olyan legyen, amilyet szeretnék, hogy aztán csak újra levágassam. Szeretnék sokkal magasabb és vékonyabb lenni, meg persze sokkal szebb is, hogy végre olyan lány legyek, aki után a férfiak megfordulnak az utcán. Szeretném, ha megvehetnék magamnak minden egyes ruhadarabot, amin csak megakad a szemem, és ezeknek természetesen tökéletesen is kellene állni rajtam.

Mégis alacsony vagyok és már meg sem tudnám mondani, hogy utoljára mikor voltam vásárolni. Mégis én nézem végig, ahogyan egymás után az összes barátnőm férjhez megy, miközben én az estéimet egyedül töltöm otthon, a napjaimat pedig egy halom állat között a menhelyen. De… Legalább boldog vagyok. És ez vagyok én.

Még egy multi... De belőled sosem elég Ne aggódj, valamikor meg fogod találni az igazit, aki biztos pénzes lesz és vesz neked nagy házat meg ruhákat *o*