BENJAMIN PARKER

• 1994/03/12 • 19 • foglalkozás: tanuló • play by: RJ King • I'm the addicted one•

• ELŐTÖRTÉNET
Egy jól megtermett hamburgert szuggerálok annál a másik asztalnál, ahol egy dögös szőke és egy hozzá egyáltalán nem illő, kopasz fószer ücsörög. Nem tetszik nekem az a hamburger... tizenkét éves koromban ettem utoljára és akkor is csak azért, mert apám rám erőltette. Sosem szerettem enni, manapság sincs nagy étvágyam semmihez.
- Meghúztam Jessica-t - csúszik be a moxba Martin, aki már óvodás korom óta a legjobb haverom. Göndör fürtjeibe szánt ujjaival, majd elveszi előlem a kólát és beleiszik.
- Nem azt mondtad, hogy nem kezdesz olyannal, akinek pasija van? - felvonom szemöldököm és visszaveszem italomat, aztán lehúzom a maradékot, nehogy kedve támadjon elhappolni előlem.
- Úgy volt, de változott a terv. Ráadásul kezdek belezúgni, öreg... jobb ha vigyázok - fintorog, aztán int a pincérnőnek, aki később egy Martin által rendelt Mojito-val tér vissza - Hogy állsz Sarah-val? - összefűzi ujjait az asztalon és alaposan végigmér, mintha valami gyanús alak lennék.
- Sehogy. Mert kellene bárhogy is? - vállat vonok - Húzom kicsit az agyát, ugyanolyan, mint a többi - sóhajtok összefonva karjaimat mellkasom előtt és a világért sem vallanám be Martin-nak, hogy basszus nem csak ő szenved ebben a kezdek-belezúgni-valakibe szindrómában.

Alaposan eldumáltam az időt Martin-nal. Észre sem vettem, hogy már fél öt múlt és teljesen megfeledkeztem arról, hogy megígértem apámnak, hogy segítek megjavítani a kocsit... bár jobb ötlet lenne, ha vennének egy újat, mert az a tragacs nem húzza már sokáig.
Belépek a házba és a konyhába sasszézok, ahol öcsémet fedezem fel a konyhapultnál ücsörögve, valami narancssárga italt kortyolgatva.
- Szevasz, Tate - biccentek neki és kikapok a hűtőből egy doboz sört - Apáék? - felülök mellé egy szabad székre és megrökönyödve látom, hogy kissé frusztrált, lehangolt, nem önmaga.
Tate kicsit más, mint a többi srác, akit ismerek és szerintem úgy általában mindenkinél másabb. Másfél éve derült ki, hogy meleg és ami a legborzasztóbb, hogy nem magától mondta el, hanem anyámnak kellett rájönnie, mikor Dave nálunk volt, akinek az öcsém épp a szájában... Szóval, kínos és gusztustalan pillanat volt, de sikerült megbeszélnünk, én meg aztán tényleg könnyen elfogadtam a helyzetet. Viszont nem reklámozom senkinek a dolgot, ahogy a családunk többi tagja sem. Tate nem büszke rá, de tudja, hogy nincs mit tenni, ő ilyen, ez van.
- Gond van? - ráncolom homlokomat, miután nem válaszol.
- Dave meg én... - nagyot nyel - Vége. Az apja megtudta és kiakadt. Azt mondta, ne találkozzunk többet - száját rágcsálja.
- Ő mondta vagy az apja? - kortyolok a sörömből és furcsán kíváncsivá tesz a sztori, talán azért, mert fontos nekem Tate és érdekel, mi van vele.
- Először az apja... aztán ő is. Nem értem, miért csak nekem kell küzdenem ezzel a sok szarsággal. Ő még csak meg sem próbálja - ökölbe szorítja a kezét és ahelyett, hogy ingerültnek vagy riasztónak tűnne, inkább aranyossá varázsolja gyerekes vonásait ez a hirtelen jött düh.
- Csigavér, majd lenyugszik - vállammal meglököm vállát és felé nyújtom a sört - Kérsz? - bátorítóan megemelem a dobozt, ő meg körbepillant és miután felmérte a terepet, elfogadja.

Helló, Ben. Valaki már nagyon vár téged, szóval nem is szaporítom a szót. De egy dolog... ha megbántod az én drága barátnőmet, azt megjárod Nyomás foglalózni