Andrew Stafford

• 1984. 02. 06. • 29 • tanár • arthur darvill • i'm a normal person •

• ELŐTÖRTÉNET
Felírtam egy szót a táblára, aztán elgondolkozva pillantottam a diákokra. Akármiről elkezdhetnék most beszélni, mivel senki nem figyel, így egyiküknek sem tűnne fel még az se, ha éppen csodálatos káromkodásokat mondanék… persze akkor már nyilván franciául. Igazából meg sem tudnám mondani, hogy miért tanítok itt. A diákok nagy része öntelt, bunkó, és azt gondolná az ember, ha már nemesi származásúak, akkor legalább egy kis tiszteletet is tudnak mutatni, de… ez a többségnek nem igazán megy. Én viszont vagyok annyira jóhiszemű, hogy elhiszem, hogy tudnak változni, és én is szerepet játszhatok ebben. Nagyjából emiatt lettem tanár, de.. nem ezért dolgozok itt. Máshol nyilván sokkal egyszerűbb lenne, hiszen könnyebb olyan embernek tanítani, akit érdekel, amit mondok, és aki dolgozott azért, hogy bekerülhessen. Meg persze nem is néz le amiatt, hogy én esetleg nem vagyok valami nagy európai uralkodócsalád távoli leszármazottja. De nyilván elég sokat jelentett, hogy ők jeleztek vissza először, amikor munkát kerestem, és… a fizetésemre sem panaszkodhatok, felülmúlta azt, amit eredetileg gondoltam.  

És ez volt az, amiért nem kezdtem el káromkodni, hanem tovább tartottam az előadásomat a francia irodalomról, Rimbaud és Verlaine viharos kapcsolatáról. Valahol túlzás volt, hogy senki nem figyelt oda, mert azok, akik ösztöndíjjal kerültek be általában követték az óráimat. Sőt… ha olyan volt a téma, akkor néha más is odafigyelt, bár sose tudtam eldönteni, hogy azért, mert érdekli őket, amit mondok, vagy… inkább csak jót szórakoztak rajtam.

- Jövő hét keddre kérem a beadandóikat, az óra elején legyen az asztalomon… - mondtam kellően hangosan, miután megszólalt a csengő, és mindenki elkezdett pakolászni. Tudtam, hogy felháborodás fog kitörni, és egyesek még nyafogni is elkezdenek, de a határidő az határidő. És még pont a hétvége előtt szóltam, hogyha elfelejtették, akkor meg tudják majd csinálni. Vagy legalább szerezhessenek valakit, aki megírja helyettük. – Nem, Miss Blackwater, magának sem lehet egy héttel több ideje rá, azért mert meghalt a hörcsöge – biztosan a szememet forgattam volna, ha valaki ilyen kifogást hoz fel egy másik helyen. De itt az ember soha nem tudhatja, hogy mikor kerül ilyesmi miatt az igazgatónő elé, és nekem nem volt szükségem még ilyen balhéra is. Pont elég volt, hogy a múltkor is nekem kellett bizonygatnom, hogy egy ujjal sem értem hozzá ahhoz az elsős lányhoz…

Összeszedtem a jegyzeteimet, és mire mindent elpakoltam, már csak egyedül én maradtam a teremben. Hát persze, péntek délután. Az egész épület üresnek hatott, csak sietős lépteim zaja hallatszott a kihalt folyosókon. Így én is csak összeszedtem még azt a pár dolgozatot, amit javítanom kellett, és indultam hazafelé, hogy… elnyújtózzak a kanapémon, és végre megihassak egy pohár bort a kutyám társaságában.

végre valaki, aki tud franciául is!
elhiszem, hogy nehéz neked ebben az iskolában. hidd el, nekem sincsen ám nagyobb tekintélyem a királyi vérem ellenére. ezek a csemeték...
mindegy.
a tanári képességeid tökéletesek. az előtörténeteden remekül mulattam, és rád tudnám azt mondani, hogy tehetséges vagy. nem tudom miért, ez az írás nagyon tetszett nekem. ez nem kivételezés, csupán egy vélemény.
és a hörcsög...
szerintem nem fogadlak el, mert letörött a körmöm. nyomás avit foglalni!