2013 őszét tapossuk, és belekezdünk az új iskolaévbe. A kabátokat szorosan húzzátok magatokra, és rétegesen öltözködjetek,
mert London nem a napsütésről híres! A Westburry-t meg mintha kerülné a fény...
Miss Cheryl Westburry
idege és türelme felmondta a szolgálatot, így végérvényesen is elhagyta az intézményt.
Helyét a bátyja, Atticus Westburry veszi át, aki ugyanolyan megromlott, mint a család többi tagja...
◯ az oldal 2013. július 3-án megnyitotta kapuit! ◯mivel a játékosok nagy része inaktív, nekünk meg bazira nincs kedvünk mindenkit egyesével faggatni a maradásáról, kérem az aktívokat, hogy foglalják le újra az avatarjaikat! köszi szépen! ◯ a mesélőről bővebben tudtok információt szerezni ITT! ◯ a karácsonyi ajándékozásra a jelentkezés lezárult
Statisztika
◯ I'm a princess ↠ 12 ◯ ◯ I'm a prince ↠ 12 ◯ ◯ I'm a lucky ↠ 9 ◯ ◯ I'm a normal person ↠ 11 ◯ ◯ I'm a teacher ↠ 5 ◯ ◯ I'm the addicted one ↠ 7 ◯ ◯ I'm a headhunter ↠ 4 ◯
◯ boys ↠ 27 ◯ ◯ girls ↠ 42 ◯
Parafatábla
credit
Az oldal ötlete az elbűvölő Faith Messie és Atticus Westburry fejéből pattant ki. ◯ A képek nagy része a google-ból származik. ◯ Az oldal külsejét, és a template-eket dory készítette. ◯ A színek és képek módosításait a STAFF csapat végezte el.
• 1995. május 18. • 18 • foglalkozás: tanuló • play by: holland roden • i'm a luckey •
• ELŐTÖRTÉNET Hát... hol is kezdjem? Nem vagyok egy hétköznapi lány, bár sokan annak hisznek. Szeretek legtöbbször a háttérben maradni, elfelejteni azt, hogy nemesi származású vagyok. Igen, az vagyok, bár a nevem nem ezt mutatja. Angliában van egy család, a Westburryk. Hallottad már ezt a nevet, igaz? Ja, van az az egyetem... ahova csak nemesek járhattak korábban, de már néhány ösztöndíjas diák is bekerülhet. Nos, én vagyok a fekete bárány, a középút, a legrosszabb, ami csak lehetek. Oké, ez biztos kicsit zavaros. Tehát, a szüleim Bart Messie és Cornelia Westburry. Így már kezd érthetővé válni? Anyám az igazgatónő, Cheryl nővére, az iskola évszázadok óta a családunk kezében van, és igazából anyu lett volna az, aki átvette volna az igazgatást a nyugdíjba vonult nagyapámtól, de korán teherbe esett velem, és inkább úgy döntött, hogy engem nevel. Hát, azt hiszem, jól tette. Ez az iskola... olyan, akár egy feketelyuk. Magába szippantja az embert, és mire kikerül belőle, totálisan megbolondul. Cheryl még mindig benne van, de már most nem normális, bár, szerintem sosem volt az. Az én drága nagynéném... mindig is utált engem, talán az anyám miatt, mert ő mindig elnyomta. Mindig anya volt a jobb mindenben, igazából azt hiszem, hogy én is utálnám magam. Gondoljatok csak bele... Átveheted a családi vállalkozás vezetését, aztán el kell viselned minden nap egy olyan ember látványát, aki pontosan olyan, mint a nővéred, aki folyamatosan megkeserítette az életedet. Igen, én is megbolondulnék. Ráadásul, az anyám... hát, ő olyan... olyan merev. Olyan tökéletes. Olyan jégszobor. Amilyen én nem vagyok. Igaz, a vörös hajamat és a hófehér bőrömet tőle örököltem, de belső tulajdonságaimban inkább olyan vagyok, mint apám. Ő nyugodt, lojális, szem előtt tartja mások érdekeit, és nagyon laza. Már, ha lazának kell lennie. Ha tárgyalása van, nagyon komoly is tud lenni. Apa a parlamentben dolgozik, politikus, de komolyabban sosem áskálódtam a munkájában, bár már többször is megpróbált rávenni, hogy menjek el hozzá gyakorlatra, de engem nem húz a politika felé a szívem. Inkább lennék orvos, azt hiszem, de még messze van az. Van időm kitalálni. De hiszen a gyerekkoromról még nem is beszéltem... Hát, jó volt. A családom gazdagsága miatt nem volt panaszon semmire, és azt hiszem, ha apám nem tartott volna a földön, valószínűleg én is egy kényes picsa lettem volna, mint a Westburrybe járók nagy része. De nagyon hálás vagyok apunak. És persze anyának is, bár ő azt szerette volna, ha olyan leszek, mint ő volt. Ez ugye nem jött be neki, de ettől függetlenül szeret, ahogy apát is, és nekem ez így jó. Remek óvodába jártam, sosem voltam valami nagy barátkozós, bár szerettek. Inkább én nem közeledtem az emberek felé. Az első és azóta is a legjobb barátomat a gimiben ismertem meg, ő Sarah. Hasonlítunk, bár ő nem olyan családból származik, mint én, de mindketten okosak vagyunk, és ösztöndíjjal kerültünk be az egyetemre. Közös szobánk is van, mindent elmondunk egymásnak. Ő volt az első, akinek először mertem mesélni a családomról, és azt hiszem, azóta is ő az egyetlen... Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam.