Igaz, hogy a gimnázium befejeztével sok dolognak mondhat búcsút az ember, de a testnevelés nem tartozik ezek közé. Valahogy az állam úgy gondolja, hogy még fiatal felnőttkorban is fontos a megfelelő testmozgás, és ezt heti egy testnevelés órában ki is merítik. Azért a költségvetés az költségvetés. És ami azt illeti, ez az egy óra is általában abból áll, hogy valamit játszunk, például focit, vagy kézilabdát. Én egyiket sem szeretem igazán, mindig is béna voltam ezekben a dolgokban. De hát az ember nem lehet tökéletes, nekem eszem van, meg két bal lábam.
Az öltöző már tele volt az évfolyamtársaimmal, akik szerencsére még mindig nem tudták a nevemet. Igazából én is egy voltam azok közül, akik "nem ebbe az iskolába valók", akik ösztöndíjasok, akik nem a családjuk miatt vagy a vagyonuk miatt kerültek be. Oké, nekem mindkettő megvolt, de nem akartam sohasem használni semmire. Mindig a magam erejéből akartam megállni a lábamon, és ez eddig sikerült is.
Amikor felöltöztünk, az egész csapat bevonult a terembe, ahol kissé szétszóródtan beálltunk a sorba, várva a tanárunkra, de az csak nem akart jönni.
Alig néhány perccel később besétált egy fiatal férfi, és meg kell hagyni, igen dögös volt. De nekem már így is kétfelé ágazik a szerelmi életem, meg amúgy is. Csak azért, mert dögös, még nem feltétlenül van közöttünk kapcsolat.
Nicsak, a pasi az új tesitanárunk? Meglepő, Atticus nem említette, hogy lecserélték a régit. Oké, nem vagyunk puszipajtások, de mégiscsak a nagybátyám.
Szépen, sorban bemutatkoztunk, majd csoportokba osztott minket, hogy röpizhessünk. Csodás... Ezt mindennél jobban utálom, nincs még egy olyan sport, amiben bénább lennék, mint ebben. Gimiben nem volt vele gond, mert senki más sem tudott játszani, és leginkább csak elhülyültük az egészet, de azt hiszem, itt most más a helyzet...
A másik csapat bedobta a labdát, majd elkezdődött a játék. Próbáltam mindig átengedni a helyemet másnak, és ha esetleg nem volt rá lehetőségem, akkor úgy beleérni, hogy az átmenjen. Ez egyszer sikerült is.
Kicsit később, valahogy mindenki kezdett belejönni, kivéve persze engem. Egyre gyorsult a játék, a labda egyik oldalról a másikra ment, és egyszer túl gyorsan közelített. Nem tudtam nyúlni érte, s telibe homlokon talált.
A fejembe hasító fájdalmon kívül másra nem igazán tudtam koncentrálni.