Évek óta nem ültem idegesen és magányosan. Miért pont most kell rám törnie ennek a hidegrázásnak is?! Pedig süt a nap, bár itt Londonban kb. annyit jelent, hogy készítsünk esernyőt, bármelyik percben megázhatunk.
Most is csak azért siettem, mert életemben először féltem, hogy el fogok késni. Egyetlen SMS-t kaptam, két mondattal és egy monogrammal. L.P. Ha van ember, akit igenis hiányolok, az Ő. Nem mindennapi személyiség, mindig képes feldobni a hangulatomat. Még akkor is, ha már kiröhögtem magamat. Ez persze fejvadászoknál igen ritka esemény. Meg kell említenem, Ő az egyetlen közeli barátom, aki tudja a kis titkomat a bérgyilkolásról. Gondolom sokkoló lehetett neki. Mikor megtudja az ember, hogy a barátnőjének pasija van ugrál örömében, hogy boldog. Ha épp azt tudja meg, hogy gyereket vár a férjétől szintél örömujjongásban tér ki. De, egy fejvadász barátnő még se olyan vidámságos dolog.

Mégis mért vagyok ideges?! Mert megtudtam,hogy kit kell megölnöm. Egyáltalán nem szeretném megcsinálni. Már mint, semmi olyat nem mutatott az a nyamvadt akta, hogy elítéljem. Öljem meg azért mert jótékonykodik és eszméletlen teste van?! Ember legyen az, aki ezért utál valakit. Persze, előbb is közölhették volna, hogy "hé Sharoon, meg ki kell nyírnod egy szexistent. Megfizetünk érte". Már az elején nemet mondtam volna az egészre és maradtam volna otthon. Miért nem lehet ennyire egyszerű ez az egész?!

Ahogy megérkeztem, vettem egy hatalmas karamellás lattét és helyet foglaltam egy ablak melletti asztalnál. Nem tudom miért, de mindig is szerettem bámulni az embereket ahogy sietnek, vagy éppen csak lődörögnek. Egész eddigi életemben emberek és dolgok megfigyelésével töltöttem a szabadidőmet, ez a fajta nézelődés kezd kikapcsolódássá válni. Hisz ilyenkor nem kell megjegyeznem mit esznek, mit isznak, kivel járnak bulizni vagy épp miért teszik azt amit teszik.

Kérdés: miért izgulok én ennyire? Hisz csak egy régi barátommal találkozok, akivel ezer éve nem futottunk össze. Meg fogom én ismerni egyáltalán? Mi van, ha annyit változott, hogy egyáltalán nem lesz számomra ismetős és elkerüljük egymást?! Persze, mióta nem beszélünk én is kiszőkítettem a hajam, kicsivel erősebben sminkelek, de ez csak részlet kérdés.
-Mikor ér már ide?! - doboltam idegesen a kávém mellett.
Az idő kezdett esőre állni, én persze hogy a koliban hagytam az esernyőmet, a busz megálló pedig mérföldekre van innen. Francnak kell nekem ösztöndíjasnak álcázni magam, akkor nem kéne busszal járni. Hozhattam volna a saját kocsimat is. De már teljesen mindegy...