Raven Ainsworth

• 1989.10.25 • 24• tanuló és minden egyéb• taylor warren • headhunter •

• ELŐTÖRTÉNET
megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat, ahogy a puha szénakazalba belesüppedek. úgy érzem magam, mintha lebegnék. sőt, biztos vagyok benne, hogy lebegek. szemeimmel az eget pásztázom. eldöntöm, hogy most az összes csillagot meg fogom számolni. azonban amint belekezdek, rájövök, hogy nem tudom milyen szám jön a hetes után. dühösen belemarkolok a szénakupacba és egy csomót elhajítok valamerre, miközben artikulálatlan morgást hallatok. a végtagjaim kezdenek zsibbadni. azt hiszem a húsz perce felszippantott kis fehér por, megérte, hogy a maradék pénzemet elköltsem rá. már épp lehunynám a szemem, hogy élvezzem amint mindenemet átjárja a zsibbadás és átadjam az uralmat a testem felett valami nagyobbnak, mint én vagyok, de ekkor kis villanást látok. hullócsillag.
a szemem tágra nyílik és a kezem az ég felé nyújtom. furcsa, az előbb nem is éreztem, hogy még meg van. a tenyeremben landol a csillag, én pedig elmosolyodom és óvatosan közelebb hajolok hozzá.
- Őt akarom, most ! - suttogom, majd az ajkamba harapok és a tenyerem börtönébe zárom a fénylő a kis csillagot. ha nem teljesíti a kívánságom felgyújtom és elégetem. ahogy a kezeimet csodálom, amint világítanak, érzem, hogy valami meleg kezd el folyni az orromból. lenyalom a szám széléről és rögtön érzem a vér tipikus fémes ízét. a rohadt drog rohadt mellékhatása. visszahanyatlok a vattacukor szerű szénára és hátrahajtom a fejem, ahogy az oviban tanították.
ekkor látom meg a többit. egyesével másznak le a sötét égboltról. megbabonázva figyelem őket, ahogy sorra eltűnnek az égről. a csillagok feléledtek és jönnek kiszabadítani a testvérüket. csak ez jut eszembe, mással nem tudom magyarázni a dolgot. de én nem fogom odaadni nekik, amíg nem teljesíti a kívánságomat.
felpattanok a fekvőhelyemről és gyors mozdulattal törlöm a vért a bőrdzsekim ujjába, miközben a bal kezemben szorongatom a hullócsillagom. érzem ahogy zihálok, pedig nem is csináltam semmi megerőltetőt. mégis úrrá lesz rajtam a fáradtság. Ő pedig sehol. nem lesz ez így jó, nagyon nem.
- takarodjatok ! - kiabálok a sok fénylő kis pontra, amik vészesen közelednek felém. kezd úrrá lenni rajtam a pánik. hirtelen melegem lesz. a halántékomon legördül egy izzadságcsepp. lehunyom a szemem és próbálok visszajutni abból a hatalmas gödörből, amiben érzem magam.
- menjetek innen kis férgek ! - kinyitom a szemem és felüvöltök. a közelemben sorra gyulladnak fel a szénaboglyák. Legyőzhetetlen vagyok. gonosz kacaj hagyja el a torkomat, olyan mint amit Ursula hallatott amikor emberré változtatta Arielt.
azt hiszem győztem. a csillagok menekülőre fogják. minden ég körülöttem. nem tudom már szabályozni, nem tudom megállítani. de nem is érdekel. a lényeg, hogy győztem a csillagok háborújában. már azt sem érzem, hogy csorog a vér az orromból. a győzelem édes mámora mindent elfeledtet ami eddig aggasztott.
hirtelen újból sötét lesz. az égő szénahalmok, amik eddig megvilágították a környéket a fákkal együtt, most sisteregnek. esik. mit esik ... szakad az eső. ez csak egyet jelenthet. a szívverésem a háromszorosára gyorsul, az eső pedig eláll.
- Hunter ? Hunter ! - forgolódok és a nevét kiabálom, de nem jön válasz. egyre kétségbeesettebben kezdem el szólongatni. tévedtem volna ? nem, az lehetetlen. becsapott a csillag ? dühösen fújtatok és meglepődve látom, hogy a csillag eltűnt a kezemből. elmenekült a kis szörnyeteg.
- Belle, esküszöm ha még egyszer betépsz és gyújtogatni fogsz ... - a hang felé fordulok és sikítva ugrok a férfi nyakába. hát csak igazat mondanak a mesék. tudtam én, hogy amikor anya rám rivallt tízéves koromban, hogy nőjek már fel, csak hazudott, mert őt nem tartotta a Mikulás jó kislánynak.
- tudtam, hogy eljössz - motyogom, miközben az arcomat a nyakába fúrom és jó mélyen beszívom az illatát. ez még jobb mint a heroin. csak sajnálatos módon nem mindig juthatok könnyen hozzá. fel kell hívnom a figyelmét magamra, ha azt akarom, hogy istápoljon.
- csak szerencséd volt, hogy éppen erre jártam . Uram isten, tiszta vér vagy. szipóztál, mi ? mikor fogod fel végre, hogy tönkreteszed magad, Belle ? - nem válaszolok. ha akarnék se tudnék. valami nyomja a fejemet két oldalról, a halántékomnál. összefogja zúzni a koponyámat. elengedem a nyakát és térdre esek, miközben a halántékomat szorítom.
- szedd ki a fejemből, kérlek .. - nyöszörgöm. megint ég minden. érzem a füstöt, de egy pillanat múlva újból ránk szakad az ég. a ruhám már csurom víz és szinte biztos vagyok benne, hogy a festékem is lefojt. gyönyörű lehet az összkép. véres, vizes, lefojt festékes, szétcsúszott lány aki nem tud megálljt parancsolni azon képességének, hogy felgyújtson mindent a gondolataival. még szerencse, hogy itt van Hunter. az én tökéletes ellentétem. különben honnan fakasztanék vizet, hogy eloltsam a tüzet ?
- nézz rám ! - érzem, hogy a kezeimet lefejtik a halántékomról és az államat feljebb emelik. nyelek egy nagyot, de mintha a sivatagban lennék, olyan száraznak érzem a nyelőcsövemet. kinyitom a szemeimet és abban a pillanatban megszűnik minden, ahogy a másik szempárral találkozik a tekintetem. furcsa módon az első gondolatom az, hogy mikor csókol már meg. az, hogy az előbb egy hisztirohamom volt és úgy éreztem, hogy jön értem a Megváltó, mintha csak a fejemben zajlott volna le. ami nagyon is lehetséges, hiszen nem tudok egykönnyen különbséget tenni a valóság és a képzelet között ilyen állapotban.
gyöngyöző kacaj hagyja el a torkom. hátrasimítom a vizes hajamat, hogy ne lógjon az arcomba és Hunterre nézek, aki láthatóan megkönnyebbült és talán mérges? valószínűleg az .
- akarlak - felsóhajtok, a sarkamra ülök és oldalra billentett fejjel nézek rá.
- nem akarsz . csak az beszél belőled amit felszívtál -
- Hunteeeeer .. -
- ha hagynám is magam, reggel az első dolgod lenne, hogy az orrom alá dörgölöd, milyen gyenge voltam, hogy ilyen könnyen beleestem a csapdádba, ezzel megrontva a barátságunkat. szó sem lehet róla. gyere, menjünk - nem mondok semmit, csak a felém nyújtott kézre pillantok. vállat vonok, megfogom a kezét és hagyom, hogy felhúzzon, majd belekarolok mielőtt elindulunk hozzá.
egész úton azon gondolkozom, hogy igaza van. valószínűleg őt okolnám, ha a dolgok utána nem úgy alakulnának, ahogy azt én akarom. ettől függetlenül még mindig képes lennék egy pillanat alatt tönkretenni pisis korunk óta tartó barátságunkat, ha egy nüansznyi esélyt is látnék arra, hogy beadja a derekát. de most egyenlőre megelégszek azzal, hogy reggel az ágyában ébredhetek.
unikornisnak érzem magam. csillámunikornis vagyok.

---

fuck this shit. a szívem szakad meg, de hoztam.

Oh, még egy fejvadász *-* Micsoda szerencse, hogy feketében pompázom, és nem rózsaszínben Irány foglalózni