Harry Ainsworth

• 1983. 10. 28. • 29 • újságíró • matt smith • i'm a normal person •

• ELŐTÖRTÉNET

Imádom a munkámat. Imádom ezt a várost. Imádom azt, ahogyan a sok ember mögött felvillannak a fények és elkapok néhány mondatot a beszélgetéseikből. Imádom azt, ahogyan a megszólal a zene, és a tömeg egy emberként üvölt fel. Persze, ezt már valószínűleg számtalan alkalommal leírtam nektek, de ez az érzés valahogy mindig magával ragad. Akármennyire nyálasan is hangzik ez a kifejezés, de ennél tökösebben nem lehet leírni az eseményt. Csodálatos este volt. Hallom ám a fejemben, hogy most mindenki egy emberként hördül fel gondolatban, hogy „Á, ez a hülye mindenre azt mondja, hogy jó volt”, amivel egyébként hülyeség lenne vitába szállni, mert pontosan így van, de... Azért is szeretek írni arról, ha elmegyek valahova, mert szerintem sokkal fontosabb az, hogy megpróbáljam egy kicsit átadni mindenkinek azt, ahogyan én látom a dolgokat. És akkor egy kicsit minden szebb lesz. Meg ugye ezért fizetnek, nem mellesleg. És akkor most vége van a bevezetésemnek.

Szóval, olyan tíz körül érkeztem meg, ami egyébként még bőven a kezdés előtt volt, de bőven kapunyitás után volt, de majd fogom arra a késésemet, hogy az ajtónál nem igazán szándékoztak beengedni, mert nem hitték el, hogy tényleg Harold a nevem eredetileg, csak már öt éves korom óta azért könyörgök, hogy Harry legyek, mert a Harold olyan, mint valami mosogatószer márka. Harold citromos - aloe verás mosogatószerrel kezei megkönnyebbülnek! Brr.

A tömeg kisebb csoportokba osztódott fel, ami egy ilyen rendezvénynél elég furcsa, hiszen azt gondolná az ember, hogy már kinőtték a középiskolás klikkesedési korszakokat. Aztán még jobban szétnéztem és észrevettem, hogy még nem is lett volna idejük kinőni, hiszen a társaságon végignézve azonnal iszonyatosan vénnek éreztem magam, az átlagéletkor lazán a cipőm élettartamán alul volt. Bizonyos szinten szomorú, hogy engem majdnem kitessékeltek, a miniszoknyás kislányok meg minden széknél ott szürcsölgették a koktéljaikat, de ugye tudjuk, hogy apuci bármit megtesz a boldogságért.

Még egy órának kellett eltelnie ahhoz, hogy végre bekövetkezzen az, amire már régen vártam. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy pedofil, aki az ablakból stíröli a fiatal lányokat, csak itt nem volt ablak, és annyira nem is kellett volna erőlködni, kiraktak ők mindent maguktól is. A világ most jutott el arra a szintre, hogy szerencsétlen férfiak bármikor rosszat tudnak tenni, mert a csajokról nem tudod eldönteni, hogy most akkor tizenöt vagy huszonegy.

Szóval, végül is azt próbáltam kinyögni, hogy így szépen lassan kicserélődött a tömeg és a fruskák helyére megérkezett a zenekar célközönsége is. ( Kedves szinglik, legközelebbi alkalommal is megéri benézni, mert olyan szépséges fiúk és lányok fordultak meg ott, hogy az ember csak csorgatta a nyálát. )

És a koncert… Az énekes hangja olyan volt, hogy némely pillanatban a közönség – többek között az enyém is - feje egyértelműen arról árulkodott, hogy valami furcsa tömeges orgazmust éltek át. Igazából én nem is értek ahhoz, hogy zenéről beszéljek, de biztos vagyok abban, hogy ez még olyanokat is magával ragadott volna, akik nem érdeklődnek a stílus iránt. Dallamos volt, ügyes gitárjátékkal, no meg csodálatos tömeggel a színpad előtt, akik szerintem szintén elengedhetetlenek egy jó bulihoz. Olyan hatása volt, mintha már mindenki évek óta ismerné egymást, és csak összeültünk volna egyet zenélni közösen.

Nem emlékszem arra, hogy hogyan keveredtem haza, pedig sokan tanúsíthatják, hogy nem fogyasztottam nagy mennyiségű alkoholt. Csak az egész olyan volt, mintha néhány órára átkerültél volna egy teljesen másik dimenzióba, ahol nincsenek problémák meg éhezés Afrikában, csak boldogság, meg tömény csokival leborított szerelem. Szerintem mindannyian szerelmesek voltunk egy estére, teljesen mindegy, hogy egyedül vagy társaságban érkeztünk.

Végeredményben, azt mondom nektek, hogy bármikor költsetek arra, hogy egy ilyet átéljetek. Ne ijedjetek meg a kislányoktól, az biztos csak valami próba arra, hogy kiszűrjék a gyenge lelkű vendégeket, haha. Tízpertíz, százperszáz. Tökéletes.

Majd még írok holnap, csak egyelőre annyi hülyeség kavarog a fejemben, hogy örülök, hogy ennyit ki tudtam nyögni. Kattintsatok lentebb a fényképekért. ( Bocsesz, hogy csak ennyi lett, de ahogy ma reggel végignéztem a gépemet, eléggé sok fotó ábrázol egy bizonyos embert. Lehet még mindig szerelmes maradtam? )

Szóval, figyeljetek, mert még jövök! Készítettem egy videót az énekessel, tök jót beszélgettünk, majd megosztom veletek. ( Lányok figyelem! Az úriember nagyon jóképű és nagyon egyedülálló. )

Millió csók, Harry. ( a.k.a. Harold Ainsworth, bénák.)

harry, elvagyok tőled ájulva, és nem csak a neve játszik közbe, amit imádok. ha az előtörténeted egy recept lenne, és megsütnénk, biztos vagyok benne, hogy rendkívül ízletes lenne, ugyanis a hozzávalók, a humor és társai tökéletes mennyiségben jelentek meg. tetszett az életfelfogásod, és a fiatalabbakkal kapcsolatban teljesen igazad van.
sokat nevettem az írásodon, szerintem tényleg tehetséges vagy, szóval csak így tovább. nyomás avatart foglalni!