Veronica Drawly

• 1993. november. 07 • 19 • foglalkozás: tanuló • play by: Selena Gomez • I'm a lucky •

• ELŐTÖRTÉNET
Kiskoromban rengetegen kiröhögtek a hovatartozásom miatt. Alig voltak barátaim, mivel senki sem akart egy szegény gyerekkel mutatkozni. Mindenkinek megvolt a maga gazdag, beképzelt, gyönyörű barátja. Eleinte nagyon rosszul esett ez, és minden este imádkoztam azért, hogy én is olyan lehessek, mint a többiek. Persze sosem lett ebből semmi. Nem volt egyetlen egy igaz barátom sem. Nem számíthattam senkire. Lényegében egyedül maradtam. A szüleimnek sosem meséltem a gondjaimról, mivel jól tudtam, hogy nagyon fájna nekik. Sosem mutatták előttem a szegénységünket, de természetesen ez szemmel látható volt. Amint iskolába kerültem a tanulás lett az életem. Elvégre nem tudtam senkivel sem eltölteni az időt, így bőven jutott erre idő. Persze voltak céljaim is. Jól fizető állást akarok kapni, és a pénzemből segíteni akarok a szüleim helyzetén is. Na meg persze el akarok tűnni erről a helyről. Angliában lakok egy elég szegény környéken. Naponta 10 percet utazok a másik városba, ahol a jelenlegi iskolám található. Az egyetemi messze szeretném eltölteni. Ezért választottam Londont.
Kitűnő tanulmányi eredményemnek köszönhetően már egy éve ebbe az iskolába járok. Senkinek sem meséltem a szörnyű helyzetemről. Normális diáknak állítottam be magam. Egy maszkot öltöttem magamra. Most már én is ugyanolyan diáknak tűnök, mint a többiek. A külsőm alapján sem lehetne rólam megtudni, hogy honnan is származom. Már, csak azért kell reménykednem, hogy ez a titok ne derüljön ki soha az életbe. Nem akarom, hogy itt is elítéljenek. Hogy egyedül maradjak egy ekkora városba. Hogy szúró tekintettel nézzenek rám. Olyan akarok lenni, akihez mindenféle gúny nélkül odamennek az emberek, és beszélgetnek vele. Akinek vannak barátai. Aki nyugodtan élhet közösségi életet. Egyszóval: NORMÁLIS. A szüleim minden erejükkel támogatnak, viszont ők sem tudnak a maszkról. Azt hiszik, hogy itt is ugyanúgy meghúzom magam, mint otthon, de ez egy cseppet sem így van. Persze emiatt nem romlik a tanulmányom. Felszabadult vagyok, és igazán boldog. Teljes életet élhetek, és nem néznek át rajtam. Beolvadtam a közösségbe. Olyan lettem, mint a többi ember. Elértem a célomat. Megvalósítottam, és emiatt minden nap mosollyal kelek fel az arcomon, és hálát adok azért, amiért sikerült. Sokan talán hülyének néznének, ha rájönnének, hogy ez volt a célom, viszont azok az emberek nem tudják, hogy milyen elnyomásban élni, hogy milyen minden nap bujkálni a cikizések elől, hogy milyen nehéz túlélni ezt egy gyereknek. Szerencsére ez már a múlté. A mostani énemben eszméletlenül jól érzem magam, és soha nem akarok tőle elszakadni.

iszonyatosan szimpatikus a karaktered. szerintem minden ember eltudja képzelni a helyzetét, és beletudja magát élni. igazad van, a külsőd alapján sosem lehetne rólad megmondani, hogy pontosan melyik rétegbe tartozol. viszont a szavakkal le lehet bukni, bár okos vagy.
megértem, hogy miért viseled ezt a maszkot. így kényelmesebb, biztonságosabb.
nagyon szép kis előtörténet volt, remek fogalmazással, menjél avatart foglalni, és remélem, hogy egyszer leveszed a maszkodat!