Spencer Patricia Drew

• 1994/06/25• 19 • foglalkozás: tanuló • play by: Chloe Moretz • I'm a princess •

• ELŐTÖRTÉNET
:: I'm in serious shit, I feel totally lost
Csikordulnak a kerekek, a kocsi megtorpan. Travis letekeri az ablakot, hogy a hűs levegő beszökhessen rajta és ne kapjak újra hányingert. Azt hiszem, túl sokat ittam. Émelygek, kicsit kótyagos a fejem és legszívesebben csak bedőlnék az ágyba, reggelig pedig ki sem kelnék onnan.
- Tudod, mire gondoltam? - mély baritonja bezengi a kocsi aprócska terét és én csak nehezen veszem tudomásul, hogy keze már combomon pihen, egyre feljebb kúszva, szoknyám alá férkőzve.
- Mhm... nem - megrázom fejemet, nem tudok semmire sem koncentrálni. Összpontosítok, nehogy a szervezetembe tessékelt vodka Travis ölében végezze.
Travis. Alig három napja ismerem és csak annyit tudok róla, hogy az apjával költözött ide Kansasbe, a szülei elváltak és hogy rettentően gazdag. Ő pedig annyit tud rólam, hogy apám a város egyik legbefolyásosabb embere, ezáltal rajtam keresztül bármit elérhetne amit akarna. E pillanatban azonban úgy tűnik, magától is könnyedén megszerezheti, amit akar.
- Megmutatom - hízelgően ejti ki ezt az aprócska szót, hogy minden porcikám beleremeg. Tudom, mi következik most, de gyenge vagyok ahhoz, hogy ellenkezzek.
Már össze is áll a kép a fejemben a jövőmmel kapcsolatban... már most tudom, hogy holnaptól kezdve az iskola arról beszél majd, hogy Spencer Drew egy részeges éjjel vesztette el a szüzességét egy kocsi hátsó ülésén azzal a sráccal, akit az egész város mindössze három napja ismer.
Kicsatolja az övét, majd az enyémet is. Ajkai követelőzően ragadnak ajkaimra, testem megremeg tőle és hevesen viszonzom a gesztust. Azzal nyugtatom magam, hogy nem tiszta a fejem, nem tehetek róla. Elképzelem, hogy ez teljesen normális... Bemesélem magamnak, hogy a szüzességem elvesztése nem nagy dolog.

:: If I'm asking for help it's only because 
Being with you has opened my eyes 
London. Miért pont London? Sosem szerettem igazán az ilyen esős, vihar verte városokat, mint London, most mégis rá kell döbbennem, hogy életem hátrelévő részét ezen a helyen fogom leélni. Anya változásra vágyott és mivel ő úgyis művész, nem okozott gondot számára munkát találni. Apa pedig... Ki ne akarna egy olyan nagyszerű sebészt felvenni, mint amilyen ő? Ugyan hírneve egyenlőre odalett, hiszen errefelé senki sem ismeri, biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét protekciónak örvendhetek nem egy helyen.
Az iskolával viszont meg fog gyűlni a bajom. Ajakrágcsálva állok a bejáratnál és beszívom, majd kifújom a levegőt. Senki vagyok. Talán annyiban örülnöm kéne ennek az egésznek, hogy tiszta lappal indíthatok és senki sem tudhat róla, hogy mi és hogyan történt aznap éjszaka Travisszel. Senki sem tart lotyónak, senki sem kerül és senki sem vet meg.
Egy lépést tennék csupán, mikor valaki belém rohan és az összes könyvet kilöki kezeimből. Idegesen hajolok le értük, közben halkan szitkozódom, majd felállok. Szembetalálom magamat azzal a tankkal, aki figyelmetlenül nekem ütközött és még csak bocsánatot sem kért.
- Te vagy az új lány - összeszűkült szemekkel méreget, kissé zavarba ejtően a lábujjam hegyétől egészen a fejem búbjáig - Máris útban vagy - rázza a fejét rosszallóan.
- Inkább neked kellene az orrod elé nézned - jegyzem meg és megigazítom barack színű felsőmet.
- Szemtelen és merész - felszökik szemöldöke - Tetszel nekem. Nora vagyok. Gyere velem, körbevezetlek! - azzal belém karol és meg sem várva válaszomat, kísérgetni kezd az épületben, közben több embernek is odaköszön, ami által rájövök, hogy nyilván a népszerűbb réteg közé tartozik.

Nyolc óra előtt vagyunk pár perccel és már szinte az egész épületet bejártuk. Megtudtam, hogy van egy testvére, hogy az anyja alkoholista és hogy az apja munkamániás. Meglepően sokat beszél és nem rejt véka alá a családi titkokat.
Magas, feltűnően jóképű, barna tekintetű srác közelít felénk és mosolyogva megáll Nora előtt. Közel hajol hozzá - talán csókért -, de újdonsült barátnőm (?) eltolja magától.
- Ezt már átbeszéltük, szivi. Nem vagy az esetem - a srác nevetve vállat von, mintha számított volna a reakcióra.
- Miért hajtottad el? Aranyos - ráncolom homlokomat értetlenül - Vagy már van valakid? - értetlenül pillantok feléje, tényleg nem értem, miért csinálta, bár egyértelműen rámenős volt mr. barnatekintet.
- Amikor azt mondtam, nem az esetem, úgy értettem, hogy egy srác sem - apró mosoly szökik szája sarkába és felém sandít.
Görcsbe ugrik a gyomrom. Remélem, nem arra céloz, amire gondolok.

:: Could I ever believe such a perfect surprise?
Üvölt a zene, egy pillanatra megijedek, hogy talán beszakadhat a dobhártyám, aztán feltűnik Nora és szinte minden kétségem elszáll. Az első házibuli, amibe a költözésem óta meghívtak és kicsit izgulok.
Mereven nézem barátnőmet, aki felém tart, bár ide-oda dülöngél, amiből arra következtetek, hogy nem éppen színjózan. Piros poharamra nézek - azóta az éjszaka óta nem iszom és nem is áll szándékomban.
- Miért vagy még józan? - nevet, amint mellém ér és erőszakosan megragadja csuklómat, hogy aztán azt számhoz irányítsa - Igyál! - azt teszem, amit mond és először egy, majd két korty vodka csúszik le torkomon.
Előtörnek az emlékek, bár csak foszlányok, melyekre emlékszem. Az események nagy része kiesett, lévén, hogy ittas állapotban másztam be oda Travis mellé és vesztettem el teljes mértékben a fejemet.
- Hozok neked még egyet! - jelenti ki és pár percre eltűnik, hogy aztán egy egész üveg Jim Beammel térjen vissza.

Tíz perc alatt sikerült meginnunk egy üveg italt és én kikészültem. Az agyam ugyanúgy kikapcsolt most, mint akkor este és nem vagyok ura a tetteimnek... mindezek ellenére az eszem egy aprócska, még alkoholmentes területe igyekszik feldolgozni az eseményeket és folyamatosan előrevetíti nekem a következményeket.
Nora berúgja maga mögött a hálószoba ajtaját és mentazöld blúzomnál fogva ránt magához. Ajkai éppoly követelőzőek, mint kint, az emberek közt, ugyanakkor most sokkal merészebben próbálja bejárni testem minden részét. Az ágyra zuhanok, mikor ő arra terel. Fölém mászik és nyakamba csókol.
Megremeg a gyomrom - éppúgy, ahogy akkor, mikor enyhe célzást tett nemi identitására. Nyelek egyet, a pulzusom az egekben járhat és félek, hogy rossz az, amit teszek. Talán azért, mert tényleg rossz, de egyszerűen képtelen vagyok most megvonni magamtól azt, amire már hetek óta vágyok csak magamnak sem tudom beismerni.
- Nyugi, itt vagyok - súgja halkan, mintha hallaná félelemtől remegő gondolataimat... vagy csak szívem heves dobogására figyelt fel?
Behunyom a szemem és hagyom, hogy megtörténjen, aminek meg kell. Úgysem hibáztam még eleget életemben...

kedves Spencer!
a fogalmazásmódod, a kifejezéseid, az életed nagyon tetszik, noha eleget hibáztál már az életedben. élvezettél olvastam végig a sorokat, bár a végén egy kicsit megdöbbentem: hagytad Nora-nak, hogy...?
nem mellesleg olvasás közben a kíváncsiság is felülkerekedett bennem: ki lehet ez a barna szemű fiú? mi lehet travisszel, és hogyan fogsz beilleszkedni az iskolába? legalább elmondhatod, hogy az igazgatónőt már megnyerted magadnak, egy ilyen előtörténettel...
nem szaporítom tovább a szót, nyomás avatart foglalni, és utána vedd uralmad alá a játékosteret!