• ELŐTÖRTÉNET
Crystal Hamilton - mindenki ezt suttogja, miközben több száz tekintet szegeződik rám. Belibbentem a fehér ruhámban, hajam lágyan omlik vállaimra és ezt kapom.
A beavató bál, a nagykorúságom az elit rétegben. Ez az a perc mikor elkezdenek rám licitálni a különböző korú férfiak, mint egy kancára verseny előtt. Elhányom magam az egésztől. Valaki gondolt rá, hogy én nem akarom ezt? Valahogy nem az a kis feleség típus vagyok aki némán bólogat mindenre.
Kézről kézre járok, lépegetek jobb balra amit csak nagy jóindulattal lehet táncnak nevezni. Mosolygok, bájolgok minden utamba akadó emberrel. Egészen addig amíg meg nem hallok egy lövést és kitör pánik. Mozdulni se tudok, két nádszál vékony férfi közé szorulok, de legalább fedezékben vagyok egy bizonyos részig.
Kibújok a ruhámból. Következő alkalomra egy miniruhát veszek fel, nem egy menyasszony félét. Na jó, ez erős túlzás, mert az egyik férfi zsebében kotorászva találtam egy kést, amivel szétvágtam. Annyit hagyva magamon ami takar ahol szükséges. És hátrahagyom a testőreimet, a bálteremből a nappaliba tartok. Jobban mondva szaladok, magas sarkúban, mert én még erre is képes vagyok. Ott kell lennie apának, neki tudnia kell mi történt. Az ajtó zárva, hiába dörömbölök, senki se nyitja ki. Megelégelem, a kis asztalról elveszem a vázát, bedobva az ajtó apró ablakán. Majd benyúlok, elérem a kilincset és kinyitom magamnak az ajtót.
- Hová, hová hölgyem? -
Éppen, hogy belépek és már kapja is el valami férfi a karomat, ránt magához. Érzem a bordáimba fúródó fegyvert, próbálom a ziháló levegővételt mérsékelni. Hirtelen ötlettől vezérelve lábára lépek, garantáltan nem volt kellemes érzés ahogy az 5 centis sarok találkozott a lábával. A fájdalomtól elenged, térdre esek és mászni kezdek apa íróasztala felé. El kell érnem oda, mert egy gombnyomással eshetek le, - szó szerint -, a szüleim hálószobájába. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer örömmel fogok erre gondolni.
- Ne olyan sietősen, beszélgetni valónk akad. -
Pár centi hiányzik ahhoz, hogy elérjem az asztalt, erre visszahúz a lábaimtól fogva. Úgy látszik mégse volt elég jó a cipőm. Újra magához szorít, a fegyver csöve újra megtalálja a régi helyét. Sikoltozni kezdek, úgy ahogy kifér a torkomon. Ujjait a számra tapasztja, mire én minden erőmet összeszedve harapok rá. Elkapja a kezét, a fognyomom ott marad. Viszont nem enged el, még jobban szorít. Lassan a levegőt is ki fogja belőlem préselni.
- Mégis miről kéne? Sietős dolgom van. -
Végre meg merek szólalni, így már nem tapad keze a számra. Kissé fészkelődni is kezdek, hátha enged a szorításon. Ám nem enged, a mozgolódásomnak hála meg a maradék ruhámnak annyi. Egyre jobb kezd lenni minden, komolyan. Ha nem maradok meg a fenekemen, a végén még a bőrömet is lefogom súrolni magamról.
- Most szépen felveszed ezt és távozunk az ablakon keresztül. -
Elenged, felém nyújtja a zakóját ami úgy nagyjából combközépig ér. Elveszem, kissé nagy. Majd kilépek a cipőimből és hajrá, futni kezdek az ajtó felé. Az áhított nyílászáró két lépésre van mikor megérzem, hogy valami a bokámra tekeredik és orra bukom. A vér azonnal ömleni kezd, garantáltan eltörött. A lábaimhoz érek, lánc tekeredett fel. Rángatni kezdem, letörik jó pár körmöm és az is vérezni kezd. A vércsík kezd megindulni a mellkasomon, ezért a zakó ujját csúsztatom óvatosan az orromhoz, lévén, hogy eléggé fáj.
Felemel, ölbe vesz. Akaratomtól függetlenül bújok hozzá, adva neki egy jó adagot a vörös folyadékból. Érzékelem, hogy elindulok valamerre, több, mint valószínű rá talált a gombra az asztal alatt és már lent is vagyunk. A hálószoba ajtaját kirúgja, most már tényleg arra fog vinni amerre akar, mert senkit nem veszi észre, hogy eltűntem. Kéne egy nyomkövető, a bőröm alá ültetve ami megszólal mikor ilyen vadbarmok tesznek tönkre.
Újabb lövések. Összerándul a férfi, majd a következő pillanatban a padlón vagyunk. Természetesen én vagyok alul, a súlya pedig összenyom, a levegő is luxusnak számít. A mellkasát tapogatom önkéntelenül, keresve a golyó kiútját. Súrolta a térdem, majd tovább száguldott a falba. Mekkora mázlim van, tényleg. Nyöszörögve mászom ki a hulla alól, a lánc még mindig rajtam, így sebességem vetekedik egy csigáéval karöltve a teknőssel. A falhoz araszolok, közben öltönyös férfiak csoportjában jelenik meg az apám. Ő is felemel, magához szorít. Végig simít a hajamon, óvatosan hozzáér az orromhoz, majd bosszúsan pillant az állítólagos testőrök felé. Ilyen nem történhetett volna meg, soha.

Fél év telt el a baleset óta. Fizikailag teljesen rendbe jöttem, lelkileg meg egészen jó úton haladok. Búcsút intettem a Párizsban lévő egyetemnek, helyette kiszemelték nekem a szüleim a Londonban a Westburry-t. Második évfolyamon kezdtem meg a tanulmányaimat. Közben megszabadultam mindenféle testőrtől, mert ez bentlakásos, amennyiben itt is utol ér valami veszély akkor jobb ha felkötöm magam az első fára. Kifizetődőbb lenne mindenki számára, mert a Hamilton örökös távozik a világból, megkaphatja a vagyont valami jött ment selyemfiú. Még mindig mereven elzárkózom a lehetőségtől, hogy 22 évesen feleségül menjek valami bájgúnárhoz aki a pénzemre hajtana. Anyám nem érti meg, ő 16 évesen került be a családba. A felső körökben vénlánynak számítok. Egye fene, nem érdekel. Egyelőre le akarok diplomázni, élni az életem, mindenféle házasság gondolata nélkül. Apa helyesel, hiszen az ő pici lánya vagyok. Mindent megad amit akarok, még elő se kell vennem a hisztimet. Néha pedig megdorgál, hogy miért tudok annyira naiv lenni, de akkor is szeret. Az sem zavarja, hogy mindig megmondom a véleményem. Sőt, bátorít rá, hogy merjem kinyitni a számat és osszam meg az arra érdemes emberekkel ami nem tetszik vagy éppen tetszik.