• ELŐTÖRTÉNET
Ismerlek már egy jó ideje, tudom mi a reggeli rutinod, hogy eszed a tojásod és milyen öblítővel szereted mosatni a ruhádat. Még sem értek sok mindent abból, amit teszel és mondasz, s nem azért mert esetleg kevesebbet tudnék mint te, nem, erről szó sincs. Egyszerűen olyan dolgokat művelsz, hogy az már nekem fáj… de hát ez a te dolgod, mindig is méhkirálynő akartál lenni. Most pedig megkapod.
Álmosan keltem ki az ágyamból, hogy egy újabb nehéz nap elé nézve próbáljam a legjobbat kihozni magamból. Nem szoktam hisztis lenni, ha arról van szó, hogy be kell menni suliba, dolgozatot kell írni vagy ehhez hasonlók, de most semmi kedvem nem volt egyetemistát játszani. Inkább egy meditációs hét jönne jól, megtisztítva magamat a drága nővérem rossz hatásaitól. Megrázom a hajamat, kezembe veszek pár ruhadarabot és már megyek is a közös fürdőbe, amit remélhetőleg nem sajátított ki magának a hercegnő.
- Nem, nem! Én megyek most, te meg vársz… sietnem kell! – hallom már a nyivákoló hangot, a magamnak akarás már most kezdődik, ami ellen nem igazán tudok, mit tenni. Mindig eléri, amit akar. Én pedig maradok az árnyékba, és élek a sötétségben. De, ma nem hagyom nyerni, túl kell esnem ezen elvégre fontos megbeszélésem lesz…
- Polly ez ma nem jön össze, dolgom van és neked két óra kell mire elkészülsz, nekem pedig nincs annyi időm! – morgom neki kedvtelenül, majd nem is várva választ becsapom magam után az ajtót, jelezve: A fürdőszoba most az enyém.


Jól esett az, hogy szembeszállhattam a testvéremmel, feltöltődtem és örömmel mentem ki a házunk ajtaján fél óra készülődés után. Szegény Polly, úgy kifog akadni mikor meglátja elfogyott a kedvenc barnítója ráadásul még el is fog késni. Elégedett vigyor ül ki az arcomra, na nem azért, mert én segítettem a késében, hanem végre letörli kicsit a képéről azt az önelégült mosolyt, és még vissza is vesz az arcából.
Táskámat a kosárba teszem, majd felülök a biciklimre és a szokásos úton indulva el megyek az egyetem fele. Igaz, hogy London külső részére esik, de néhanapján szeretek biciklire pattanni, és áttekerni az egész iskolán… olyankor látom Őt.
Nem tudom, hogy hívják vagy hány éves… esetleg van e barátnője vagy egyetemista e, semmit az égvilágon nem tudok róla, de egy biztos… Tetszik nekem, nagyon is és szeretném közelebbről megismerni de míg én biciklivel ő autóval jár iskolába, és csak másodpercekre látom, de az számomra elég. Reménykedve kanyarodok be az egyik utcára, és elkezdek szétnézni hát ha meglátom valamerre. De nem, nincs sehol a kis bogár kocsi, pedig már rég itt kéne legyen megállva a piros lámpánál. Sóhajtva igazítom meg kalapomat, s abban a percben nekiütköztem egy biciklikeréknek. Felnéztem.
- Sajnálom, nem akartam neked menni… nem szoktam ennyire szórakozott lenni.. – kértem elnézést a újonnan biciklivel közlekedő fiútól. Sose láttam még ilyen közelről, tökéletesen néz ki…
- Hé, semmi gond. Már láttalak biciklizni, és tudom, hogy nem közlekedsz így. Semmiség. – elragadóan vigyorog rám, én pedig pillangókat kezdek el érezni a gyomromba. Mi van velem?