• ELŐTÖRTÉNET
Hajnalodik, az eget rózsaszínre festi a felkelő nap sugara. Madarak csiripelnek, miközben röpködnek ágról ágra. Csípős, reggeli szellő csap be az ablakon, egyenesen az arcomba. Libabőr fut végig rajtam, s kicsikét meg is borzongok. Tekintetem a kinti tájon jártatom, miközben apám újabb utasításait hallgatom. Nem nézek rá, a kinti látvány jobban lefoglal. Egy erős kéz csattan az arcomon, én pedig hátratántorodok az ütéstől. Ég az arcom, de fájdalmamat nem mutatom ki. Nem adom meg neki ezt az örömöt. Inkább odatartom a másik orcámat és felkészülök az üvöltésre.
- Rám figyelj, ha hozzád beszélek! – már megint üvölt, nekem pedig nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne kiabáljak vissza, a képébe vágva, hogy mit is gondolok róla most pontosan. De a beszéd helyett, inkább csak felszegett állal, dacosan tekintek az ő méregben forgó szemeibe. Unom már, hogy az engedelmes tanoncot kell játszanom, s hogy a saját apámat kizárólag csak mesternek szólíthatom. Hogy miért? Mert ez az ember a legrettegettebb fejvadászok egyike. Én pedig, nos, az ő lánya vagyok és apám elvárja, hogy az ő nyomdokaiba lépjek. Ezzel még problémám sem lenne, ha mondjuk, nem verne agyba-főbe már négy éves korom óta, csak azért, mert sosem vagyok elég jó neki. Nem vagyok az a tökéletes kis gyilkos, akit ő szeretne. Nem tehetek róla, hogy nem tudok hidegvérrel megölni egy másik élőlényt. Egyszerűen nem erre teremtettem. Nem is értem, hogy akkor minek erőlteti már tizennégy éve. Tizennégy éve tanít a legkülönfélébb harctechnikákra, fegyverforgatásra és kés, illetve csillagdobálásra. Rendszeresen edz velem, kondiban tart. S bár napról-napra rengeteget fejlődöm, az ő szemében addig nem leszek tökéletes, míg meg nem ölök valakit. Ezért is hajt ilyen kegyetlenül, s azt sem érdekli, ha éhen pusztulok, csak sikerüljön legyőzhetetlenné, tökéletessé formálnia. Pedig, ha nem lenne szürke köd a szeme előtt, akkor észrevenné, hogy mennyire küzdök. Hogy már úgy mozgok, mint egy árny, s mind ezt olyan gyorsan, hogy néha már szabad szemmel fel sem fogható.
– Feladatod van és elvárom, hogy végre is hajtsd! Meg fogod találni az ifjú herceget és le is fogod vadászni! Érthető voltam?! – bömböli az arcomba, mély és zengő hangján. Rezzenéstelen arccal és elszánt tekintettel nézek ő rá. Nem akarok csalódást okozni neki, de sosem akartam ölni, s most sem érzem azt, hogy készen állnék egy ekkora feladatra.
- Értettem, Mester. - mormogom a szokásos, betanult szöveget. Nem vagyok biztos magamban, nem hiszem, hogy megtudom tenni és dicsőséggel térhetek majd vissza apámhoz. De hát, ha az a legfőbb vágya, hogy a lánya gyilkos legyen, hát rendben. Nekem úgy sincs ebbe beleszólásom, sosem volt. Pedig hát, csak rám kell nézni és megmondhatja az ember, hogy szívem szerint még a légynek sem tudnék ártani. Apám is tudatában van ennek, ezért is szeretné, ha hasznot húznék a bájos, ártatlannak tetsző pofikámból. Szerinte egy kis szempilla rebegtetéssel simán az ujjam köré tudok csavarni bárkit, s eztán könnyű szerrel végezhetnék is vele. Igen, lehet, hogy van benne valami. Ezért sem mondom, hogy nem ábrándoztam már arról, hogy egyszer én is olyan leszek, mint az apám. Akkor biztosan nagyon büszke lenne rám. El sem tudom mondani, hogy mennyire vágyom arra, hogy tiszteljen, hogy emberként kezeljen.
- Okos lány vagy, Blake. Remélem büszke lehetek rád. - hangja még mindig kemény, s mégis felfedezni vélek benne egy kis gyengédséget, talán szeretetet. Apa sosem szólított Kendallnak, mert az anyám neve is ez volt, aki életét vesztette a szülés alatt. Inkább a Blake nevet adta nekem, hátha ettől nem emlékeztetem annyira anyára. Bár állítása szerint a természetem, a hangom és a megjelenésem, mind-mind ő rá emlékezteti. Én nem tudom, hisz' csak képekről csodálhattam meg anyát. A képeken pedig nem igazán hasonlít rám. Néha edzés közben, azt képzelem, hogy ő is velem van, hogy ő segít átvészelni ezt az egészet. Remélem, hogy büszke rám, még így is, hogy biztos vagyok benne, ő nem hagyná, hogy apu nyomdokaiba lépjek.
- Sikerrel fogok járni. - csak ennyit mondok apámnak, s komolyan is gondolom. Azt mondjuk még nem tudom, hogy hogyan fogom ezt kivitelezni, de megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt. Szóval készülj herceg, mert megyek!