Anthony Swain

• 1996/Júilus/28• 17 • foglalkozás: tanuló • play by: a jake cooper • I'm a prince •

• ELŐTÖRTÉNET

Nem szeretek magamról mesélni, megértesz? Nincs különösebb indokom, egyszerűen csak nem szeretem. De tudom, hogy muszáj, hisz ezért vagy itt, meg akarsz ismerni engem. Vagy csak kényszer? Nem akarsz semmit sem tudni, de azt mondták, mégis meg kell tenned? Ahogy érzed.
Anthony vagyok, mint ahogy az már ismert. Tizenhét múltam, de néha negyvennek is érzem magam, főleg, ha másnapos vagyok. Ó igen, valószínűleg meglephet a tény, de szoktam inni. Legalább sok mindent felejtek. Visszakanyarodva van egy apám, meg valahol egy anyám, aki már rég meglépett az öregtől. Volt köztük vagy 20 év, nem csodálom, ha fiatalabb faszira vágyik. Az öreg elég pénzes, mint már azt leszűrhetted, de naivabb, mint egy szűz elsős. Ki is használja elég rendesen a legújabb nője, aki vagy már a huszadik, mióta tudatom van, és anya meglépett. Ennek ellenére az öreggel semmi gond, nem cseszeget, én sem őt, megvagyunk. Meglepett mi, hogy otthon minden rendben? Elvégre én vagyok az első – és általa elismert, ismert gyereke. Azonkívül vagy van 5 zabitestvérem. Anyám volt az egyetlen, akit el is vett. Meglepő mi?
Nos, ennyit arról, mi a kapcsolatom az otthoniakkal. A testvéreimet csak látásból ismerem, kivéve egyet, a húgomat, aki egy évvel fiatalabb nálam, és néha találkozunk. Hasonlít rám, valamilyen szinten, de sokkal szerencsésebb, mint én. Neki nem kell az állandó susmusok és pletykák közt élnie, totál átlagos és békés körülötte minden. Irigyelem.
Magamról mit mondhatnék? Nem az vagyok, akinek látszom. Hiába mutatom olykor keménynek, és faszagyereknek magam, nem vagyok az. Csupán egy kisfiú, nagy álmokkal. De erről senki, vagy csak nagyon kevesen tudnak. Inkább meghagyom nekik az álomképet, amit látnak, amit engedek, hogy lássanak. Azt nehezen támadják, viszont a gyengeséget, amely kitudódna, eléggé lehetne. Tarts ezt titokban, rendben? Szóval, ez a kisfiú, badass álarccal néz rád, miközben várja, hogy megmentsék. De mégis mitől? Megvan mindenem, amit csak kiejtek a pici számon, bulizhatok, amikor akarok, emberek vesznek körbe, akikről tudom, hogy csak a hírnév miatt vannak mellettem, de mégsem vagyok egyedül. Vagyis, csak látszólag, mert odabent rettentő magányosnak érzem magam. A pénz és a bulik mellek a lányok is körbevesznek, mert miért ne akaszkodjanak egy gazdag fószer gyerekére, hogy eljussanak valahova, de nemigen érdekelnek. Ez meglep? Engem nem. Rég tudom, hogy nem érdekelnek a nők, ellenben nem egyel feküdtem már össze. Nemigen erre vágyom. Gondolom már sejted, mire. Viszont ez is maradhat titok, amit jobb, ha senki sem tud. Elvégre, mit kapnék azért, ha kiderülne, hogy a kölyökképű herceg nem a csajra, hanem inkább annak az öccsére hajt? Gúny, kiközösítés, a félelem ezektől. Rettegek a magánytól, és tudom, hogy ez lenne. Csendben nyelem inkább le azt, ami minden nap velem szembe jön, amit átélek, és talán egyszer találok valakit, aki nekem megfelel, akinek nem az a nagyképű kölyök kell, amit eljátszom, hanem a kisfiú, aki szeretetéhes.
Nem, amúgy nem vertek, molesztáltak gyerekkoromban, hogy ilyen lettem, sosem kaptam még egy pofont sem. Nem vitt el a pedofil bácsi, és semmire nem kényszerített senki. A gyerekkorom unalmas volt, átlagos, amennyire csak gazdagéknál az lehet. De amint a gimibe kerültem, rájöttem, ki is vagyok valójában, mit akarok. Azóta űzöm ezt a kettős, gyatra, tivornyázó életet, azóta tűrök csendben. Nem épp álomélet, mint aminek kinéz, remélem már te is átérzed valamennyire. Nem kérek sokat, nem várok sokat, csak apró, boldog perceket. De addig maradok az, aki eddig, bár már egyre nehezebben megy a nagymenő valakit játszani, egyre többször mutatom azt, hogy sebezhető és gyenge vagyok. Körülbelül úgy, mintha skizofrén lennék, és míg az egyik percben elküldelek messzire egy menő szöveggel, a másikban már bocsánatkérő szemekkel tekintek rád. Megőrültem volna?

Hát, nem egy szokványos életed van, az biztos... De megértem, miért titkolózol, én is ezt teszem, és szerintem tök egészséges... legalábbis addig, amíg a titok tényleg titok marad