Georgia Morrison

• 1991. május 5. • 22 • foglalkozás: tanuló • play by: willa holland • i'm a lucky •

• ELŐTÖRTÉNET
Egy esős májusi napon születtem, Ausztrália egy eldugott környékén, két természettudós gyermekeként. Nem mondhatom, hogy az életem könnyű menet, mivel ide-oda költöztünk szüleim munkája miatt, barátaim pedig szinte sosem maradtak meg egyik helyen sem. Életem legtöbb momentumát egyedül éltem át, vagy a rokonokkal, akik társasági életre sarkalltak, én viszont jobban szerettem a könyveimmel lenni, de végül beadtam a derekam és hangszereken kezdtem el tanulni egy csoportban. Először zongorán, majd megtetszett a hegedű és a gitár is. Ugyan, még mindig van csiszolgatni való a zenetudásomban, de már 9 éves korom óta tanulom, így elég jó vagyok benne, ahogy az idegen nyelvekben is. Eddig minden sulimban "agytrösztnek" és hasonló butaságoknak neveztek el, gúnyolódtak rajta, de egy idő után már csak mosolyogtam rajtuk, mert rájöttem, hogy csak irigyek. Sajnos az emberek néha nagyon buták tudnak lenni, ilyen helyzetekben. Sokat panaszkodtam erről anyuéknak, akik persze nem értették meg, ahogy azt sem értették, miért örültem annyira, amikor azt mondták, hogy Londonba költözünk.
Egy új élet vette kezdetét számomra, és reménykedtem benne, hogy itt normálisabbak az emberek, de tévednem kellett. A kis hercegnők folyamatosan piszkálódtak, én pedig folyamatosan visszavágtam nekik. Valahogy így találkoztam Jeremy-vel is. Azt hittem, ő is ugyanolyan, mint a többi, csak rajtam akarja köszörülni a nyelvét, de, ami azt illeti, nagyot csalódtam benne. Rendes velem, sőt, ami azt illeti még kedves is. Sok időt töltöttünk együtt, mert egy darabig egy bandában játszottunk. Aztán, valahogy több lett belőle, máshogy kezdtem rá nézni, de úgy érzem, hogy ez csak felőlem van így, ezért is léptem ki a bandából, hogy ne kelljen vele találkoznom. Tudom, a normális emberek ilyen esetben lépnének, de én nem vagyok valami normális. Hisz Jeremy egy gazdag család leszármazottja, én pedig nem vagyok több egy ösztöndíjas tanulónál, akinek a szülei sok mindent engedtek meg az életben. Sokat hagytak egyedül, sok szeretet kaptam tőlük, és sosem hagytam magamat elkallódni. Nem csak társadalmilag nagy köztünk a különbség, de... miket beszélek? Hisz, csak társadalmilag nagy, de ott óriási. Azt hiszem ezt nevezik plátói, vagy lehetetlen szerelemnek.