2013 őszét tapossuk, és belekezdünk az új iskolaévbe. A kabátokat szorosan húzzátok magatokra, és rétegesen öltözködjetek,
mert London nem a napsütésről híres! A Westburry-t meg mintha kerülné a fény...
Miss Cheryl Westburry
idege és türelme felmondta a szolgálatot, így végérvényesen is elhagyta az intézményt.
Helyét a bátyja, Atticus Westburry veszi át, aki ugyanolyan megromlott, mint a család többi tagja...
◯ az oldal 2013. július 3-án megnyitotta kapuit! ◯mivel a játékosok nagy része inaktív, nekünk meg bazira nincs kedvünk mindenkit egyesével faggatni a maradásáról, kérem az aktívokat, hogy foglalják le újra az avatarjaikat! köszi szépen! ◯ a mesélőről bővebben tudtok információt szerezni ITT! ◯ a karácsonyi ajándékozásra a jelentkezés lezárult
Statisztika
◯ I'm a princess ↠ 12 ◯ ◯ I'm a prince ↠ 12 ◯ ◯ I'm a lucky ↠ 9 ◯ ◯ I'm a normal person ↠ 11 ◯ ◯ I'm a teacher ↠ 5 ◯ ◯ I'm the addicted one ↠ 7 ◯ ◯ I'm a headhunter ↠ 4 ◯
◯ boys ↠ 27 ◯ ◯ girls ↠ 42 ◯
Parafatábla
credit
Az oldal ötlete az elbűvölő Faith Messie és Atticus Westburry fejéből pattant ki. ◯ A képek nagy része a google-ból származik. ◯ Az oldal külsejét, és a template-eket dory készítette. ◯ A színek és képek módosításait a STAFF csapat végezte el.
• 1991. május 5. • 22 • foglalkozás: tanuló • play by: willa holland • i'm a lucky •
• ELŐTÖRTÉNET Egy esős májusi napon születtem, Ausztrália egy eldugott környékén, két természettudós gyermekeként. Nem mondhatom, hogy az életem könnyű menet, mivel ide-oda költöztünk szüleim munkája miatt, barátaim pedig szinte sosem maradtak meg egyik helyen sem. Életem legtöbb momentumát egyedül éltem át, vagy a rokonokkal, akik társasági életre sarkalltak, én viszont jobban szerettem a könyveimmel lenni, de végül beadtam a derekam és hangszereken kezdtem el tanulni egy csoportban. Először zongorán, majd megtetszett a hegedű és a gitár is. Ugyan, még mindig van csiszolgatni való a zenetudásomban, de már 9 éves korom óta tanulom, így elég jó vagyok benne, ahogy az idegen nyelvekben is. Eddig minden sulimban "agytrösztnek" és hasonló butaságoknak neveztek el, gúnyolódtak rajta, de egy idő után már csak mosolyogtam rajtuk, mert rájöttem, hogy csak irigyek. Sajnos az emberek néha nagyon buták tudnak lenni, ilyen helyzetekben. Sokat panaszkodtam erről anyuéknak, akik persze nem értették meg, ahogy azt sem értették, miért örültem annyira, amikor azt mondták, hogy Londonba költözünk. Egy új élet vette kezdetét számomra, és reménykedtem benne, hogy itt normálisabbak az emberek, de tévednem kellett. A kis hercegnők folyamatosan piszkálódtak, én pedig folyamatosan visszavágtam nekik. Valahogy így találkoztam Jeremy-vel is. Azt hittem, ő is ugyanolyan, mint a többi, csak rajtam akarja köszörülni a nyelvét, de, ami azt illeti, nagyot csalódtam benne. Rendes velem, sőt, ami azt illeti még kedves is. Sok időt töltöttünk együtt, mert egy darabig egy bandában játszottunk. Aztán, valahogy több lett belőle, máshogy kezdtem rá nézni, de úgy érzem, hogy ez csak felőlem van így, ezért is léptem ki a bandából, hogy ne kelljen vele találkoznom. Tudom, a normális emberek ilyen esetben lépnének, de én nem vagyok valami normális. Hisz Jeremy egy gazdag család leszármazottja, én pedig nem vagyok több egy ösztöndíjas tanulónál, akinek a szülei sok mindent engedtek meg az életben. Sokat hagytak egyedül, sok szeretet kaptam tőlük, és sosem hagytam magamat elkallódni. Nem csak társadalmilag nagy köztünk a különbség, de... miket beszélek? Hisz, csak társadalmilag nagy, de ott óriási. Azt hiszem ezt nevezik plátói, vagy lehetetlen szerelemnek.