Thomas Kevin Davis

• 1993. január 1. • 20 • tanuló • colton haynes • i'm a prince •

• ELŐTÖRTÉNET
Egy újabb unalmas vacsorát kell átvészelnem a családommal, az utolsót ezen a héten. Nem sokára kezdetét veszi a következő iskolai év, szüleim bánatára, nekem pedig csak az örömömre. Végre itt hagyhatom pár hónapra, ezt a helyet, ami tele van olyan dolgokkal, amik utálatot váltanak ki belőlem. Csak olyan ruhát húzhatok fel, amit már megengedtek, csak olyan dolgot ehetek, amit elém raknak, nem csinálhatok semmit, ha nem előtte nem egyeztettem a szüleimmel, mert mindig becsúszhat egy látogatás. Annyira idegesítő az egész, hogy néha azt kívánom, bárcsak meg se születtem volna. Persze, akkor a húgomnak kéne elviselnie mind ezt a hülyeséget, és tényleg nem vagyok egy nagy szent lélek, de inkább én, mint ő. Csupán két évvel születtem előtte, mégis szüleink úgy viselkedtek, mintha csak én léteznék, ő pedig meg se született volna. Ezért nagyon irigyeltem őt, mert nem kellett minden hétvégén hülye arisztokratáknak hízelgő pofát vágni, mintha annyira érdekelném, hogy mit is mondanak. Unalmas egy népség csupa idióta kérdéssel és lényegtelen válaszokkal. Viszont, már elsőévesen megtanultam valamit Leo-val együt. A hatalma könnyű megszerezni, de nehéz megtartani. A suliban sem tehetek meg sok dolgot, mert ha rájönnek, nekem annyi, de persze titokban, amikor senki sem figyel, nyugodtan csinálhatom azt, amit szeretnék. Azt eszek és iszok, amit akarok, úgy öltözök, ahogy akarok és azt csinálok egy darabig, amit akarok. Számomra a suli jelenti a szabadságot, másoknak ez börtön.
Kopogtatást hallok az ajtómon, majd egy vékony hang szól be, hogy már itt az idő elindulni. Mint egy mártír indulok el, közben pedig a szoba folyosóját nézegetem. Mindenhol festmények és képek díszelegnek, leginkább festmények. Az anyám nagyon szereti a festményeket, főleg a portrékat. Hétévesen arra akart kényszeríteni, hogy üljek hét órán át mozdulatlanul, egy rohadt kép miatt. Elvigyorodtam, ha arra a napra gondolok. Elég, ha annyit mondok: kikészítettem. Folyton össze-vissza mocorogotam, kaját és vizet kértem, beszélgetni akartam vele, de ő nem volt rá hajlandó. Unalmas egy fazon volt. Az életem tele van ilyenekkel. Lefelé menet a lépcsőn azon gondolkoztam, hogy talán, egyszer az életben össze hozhatna a sors valakivel, aki nem ilyen unalmas.

Hello, deary Némi nyafogás kellett csak ahhoz, hogy meggyere, hálám örökké üldözni fog^^ Amúgy tökéletesen jó lett a karakterlapod, pontosan úgy alkottad meg Tommy-t, ahogy azt elképzeltem, ezért nincs is más hátra, mint foglalózni